Rémnovellák – olvasható a cím alatt Szemethy Orsi A sikoltó című kötetében. Vajon mit takar az említett megfogalmazás? Alcímet? Műfaj-meghatározást? Bármelyik is legyen a pontos válasz, először is...
Vélemény/Olvasólámpa
A kötetbe sorolt írásokat három ciklusra osztotta a szerző (vagy a szerkesztő, Orbán János Dénes), az első szövegtömb a Sietőknek, a következő a Ráérőknek, míg a harmadik a Kirándulóknak szól. Már...
Nagy Koppány Zsolt Kolozsvárról költözött Budapestre, származását tekintve székely, de Magyarország fővárosában él, ahol ráadásul angoltanárként keresi a kenyerét. E három dologból eredően...
A korábban levéltáros-történészként dolgozó Kováts Judit az elmúlt tíz esztendő folyamán három súlyos történelmi regénnyel jelentkezett, amelyekben a második világháború alatt és az utána...
Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha szülőhelyünket, lakóhelyünket kellene bemutatni, melyek lennének azok a jellegzetességek, amelyekre felhívnánk a figyelmet. Fel tudnánk-e sorolni kapásból...
Nagy Koppány Zsolt Kolozsvárról Budapestre települt író, saját meghatározása szerint „vendégmunkás” 2000 és 2014 között egy sor elképesztően szórakoztató prózakötettel örvendeztette meg olvasóit:...
Némi csúsztatással és megengedő nagyvonalúsággal állítható, hogy Mohai V. Lajos szépírói origója a Rózsa utca, retrospektív című, 2017-ben megjelent kötete, amiben együtt megtalálható mindaz, ami...
Bánki Éva Át című verseskötete egyszerre a hívő lélek töprengése a létről és a kételkedő elme hitvallása a transzcendensről. Hol az egyik, hol a másik, folyamatosan átlényegül, már ha hívő és...