2024. április 15., hétfő

Szárnycsapások

Vasagyi Mária: Eszter könyve

Egy család tündöklése és bukása, folyamatos bukása, és újabbnál újabb bukásai. Egy tettre kész család a „Bácskaságban”, amely hajlamos arra, hogy megfogja az isten lábát, de az újabb és újabb generációkat elfújja a történelem vihara. És csak a korlátoltság marad meg, az önzés, a mindennapok kicsinyessége. És végül egy leány, aki arról álmodik (vagy talán ténylegesen azzá válik?), hogy madár legyen, hogy a világot fentről, a felhők közül szemlélje, hogy a mindennapok nehézségeitől messze röppenjen. [H]allatszott a türkizkék aziliumig, ahol röpdöstem, odáig hallatszott, a cirruszi pelyhek alá, ahol könnyű illatokkal frissítőztem szárnyam suhogtatva, ahová csak elvétve értek földi zajok, s akkor sem igen figyeltem rájuk (41-42. oldal). De mit is várnánk tőle, hisz már az anyja is szállt, [m]egszülte a kislányt, ő maga tovaszállt (111. oldal). Eszter él, kétségtelenül él, élek s leírhatatlan rútságom miatt rejtegetni kell (53. oldal), viszont nem tudunk nyilatkozni arról, hogy milyen életet él.

A család története a temetőben ér véget, és a család történetéről a sírok mesélnek legtöbbet. A temetőben amellett, hogy nyomon követhetjük, ki mikor született és hunyt el, megtudhatjuk azt is, hogy kit tagadott meg a család, kit nem fogadott be a közösség, ki az, aki a peremlétre ítéltetett, ki az, aki meggazdagodott, ki az, aki távoli tájakon hunyt el, és ki az, akit már temettek, mielőtt meghalt volna.

A századforduló alig múlt el, alig épült ki az étterem vásárlói köre, kitört a háború, majd újabb háború jött, kommunisták, a zsidó hagyományok felszámolása, alijázás, és új rendszer, és kitelepítések, és menekülések. Menekülés a családból, a településről, az országból, az életből.

Megvalósíthatatlan álmok, amelyek vagy űzik, hajtják álmodójukat, aki hajóra száll miattuk, vagy tönkre teszik őket, mogorvává, korlátolttá teszik.

zEtna, Zenta, 2022, 160 oldal

zEtna, Zenta, 2022, 160 oldal

Egy család egy generáció alatt sok-sok darabra szakadhat, és az esetenként egymás mellett élő családtöredékek párhuzamos valóságokat hoznak létre, több, olykor egymást kizáró igazságok élnek egymás mellett, és a büszkeség, legyen az bármily hamis és nem kellő szilárdsággal megalapozott, minden a békülés irányába tett lépést meggátol és lehetetlenné tesz. Talán csak a szárnycsapások békíthetik ki a haragvó testvéreket, de ez a gyönge madárka késve érkezik a családba, és már csak a hanyatlását láthatja a magasból, a fájdalmat, a szomorúságot, és a még mindig ott szunnyadó dacot és büszkeséget.

A „Bácskaságot” titkok és csodák járják át. A mágia a hétköznapok része, a szemmel verés mindennapos, az átok valóban megfogja az embereket, hacsak nem ismerik a titkát az átok levevésének. A „Bácskaságban” a (Kő)kecskék mellett sárkányok járnak, és ott vannak az otthonainkban, szerencsétlenséget hoznak, valami rossznak az előhírnökei, de itt nem mesés kincsek őrzői, nem szépséges királylányokat rabolnak el, hanem agyonverik és a cigányok szállítják el őket.

A családfa koronája kibogozhatatlan, az ágak bonyolult rendszerében elveszik az olvasó, elvesznek maguk a család tagjai is, sőt tévedésből új családba röppennek, amely család szintén ismerős, amelyben szintén tragédiákat rejtegetnek, és amelyhez egy kicsit talán jó lenne tartozni.

Vagy talán mindez meg sem történt. A szemünk előtt lejátszódó események csak egy elkeseredett nő fantáziájában történtek meg, csak egy színdarab volt, és ő találta ki a világháborúkat is, az ő fantáziája szülte a tragédiákat, a sok-sok halottat és szerencsétlenséget.

És mi van a boldogsággal, a boldog pillanatokkal?