A kulcs a kíváncsiság felébresztése

A szabadkai Gál Angéla azok közé a pedagógusok közé tartozik, akik nem csupán tanítanak, hanem nevelnek, figyelnek, motiválnak és gondolkodásra is ösztönöznek. Csaknem négy évtizede dolgozik osztálytanítóként, de lelkesedése mit sem csökkent: ma is ugyanazzal az elánnal és elhivatottsággal lép be a tanterembe, mint pályakezdőként.

Pedagógusi munkáját 1984-ben kezdte, a szabadkai tanítóképző főiskolán szerzett diplomát, majd 2008-ban egyetemi oklevéllel mélyítette el szakmai tudását. Dolgozott több oktatási intézményben is, de 1990 óta a Széchenyi István Általános Iskola a második otthona. Számára a tanítás sosem merült ki a puszta ismeretátadásban. Mindig is a gyermekekre való ráhangolódás, a bennük szunnyadó kíváncsiság felébresztése volt a cél. A tanulás ne legyen kényszer, inkább játék, felfedezés, öröm – vallja.

– Mindig is arra ösztönzöm a gyerekeket, hogy merjenek kérdezni, gondolkodni, és nyitottan forduljanak minden új felé. Hiszem, hogy nincs rossz kérdés, csak meg nem értett válasz. Előfordul, hogy egy feladatot többféleképpen is elmagyarázok, mert nem baj, ha valaki kerülőúton jut el a megértéshez, a lényeg, hogy végül rátaláljon. Az a célom, hogy a növendékek maguktól kezdjenek neki a feladatnak, érezzék, hogy van értelme, és örömüket leljék benne. Szeretem, ha jókedvűen tanulnak. Az óráimba gyakran viszek játékot, drámai elemeket, ezt én „pedagógiai színháznak” nevezem. Így könnyebben lekötöm a figyelmüket. Ha nevetnek vagy mosolyognak, tudom, hogy jelen vannak, figyelnek rám. És ha jelen vannak, akkor nyitottá válnak a mondanivalómra, és az üzenet eljut hozzájuk. A kötelező olvasmányokat sem hagyom szárazon. Az olvasást élményszerűvé és izgalmassá teszem számukra. Különféle kreatív feladatokat találok ki, így néha kérdések segítségével naplóformában dolgozzák fel a történetet, máskor pedig úgynevezett „mesedobozt” készítenek. Ebbe olyan tárgyakat tesznek – például egy rókát vagy egy játék puskát –, amelyek az olvasmány szereplőihez vagy eseményeihez kapcsolódnak. Amikor a tanórán elemezzük az olvasmányt, a gyerekek ebből a dobozból kiemelnek egy-egy tárgyat, a többiek pedig megpróbálják kitalálni, az melyik részre utal az olvasmányban. Ezek a játékos feladatok segítik az olvasottak feldolgozását, miközben az is kiderül, ki mennyire értette meg a történetet, és mennyire dolgozott önállóan – emelte ki beszélgetőtársunk, aki a gyerkőcöket gondolkodó, érző, érzékeny személyiségeknek – „kicsi felnőtteknek” tekinti. Önálló lényeknek, akiknek fontos, hogy saját véleményük, igényük, gondolataik legyenek.

– Arra törekszem, hogy megtalálják önmagukban azt, amiben tehetségesek. Ha valaki ügyes valamiben, megdicsérem. Fontos, hogy érezze, érdemes volt törekednie. Hiszek a jutalmazás erejében, de számomra ez nem tárgyi ajándékot jelent, hanem odafigyelést és személyre szabott elismerést. Például egy olyan kifestőt, amelyet a gyermek kívánsága alapján én magam keresek meg és nyomtatok ki számára. Ezek az apró gesztusok lelkesítenek, önbizalmat adnak, és megerősítik bennük, hogy megérte dolgozni, és megéri a jövőben is – magyarázta Gál Angéla, aki drámaszakkört vezet, emellett örömmel kíséri tanítványait különféle versenyekre, legyen szó szavalásról, mesemondásról vagy képzőművészeti megmérettetésekről. Diákjai az elmúlt időszakban több rangos elismerést is elnyertek különféle nemzetközi rajzpályázatokon: egy romániai versenyen két első helyezést szereztek, egy magyarországi megmérettetésen egyik tanítványa különdíjat kapott, míg egy másik pályázaton egy harmadik helyezés is született. Gál Angéla korábban egy legós csapatot is irányított, amely a World Robot Olympiad nemzetközi robotprogramozási verseny szerbiai döntőjén második helyezést szerezte meg.

– A gyerekek inspirálnak, energiát adnak: mindennap azon gondolkodom, mi legyen a következő projekt, milyen új témát hozzak be a tanórákra. Ők motiválnak engem, én pedig őket szeretném ugyanígy motiválni. Gyakran mondom nekik, ami egyben a mottóm is: „A fejecskédbe tölthetünk akármennyi tudást, úgysem telik meg, úgyhogy ne sajnáld, csak tanulj, csak csináld!” Hiszem, hogy minden gyermek értékes valamiben, csak meg kell találni az utat hozzájuk. Amint kiderül, mi érdekli őket, miben tehetségesek, már közösen haladhatunk tovább. Így tudom ébren tartani a figyelmüket. Édesanyám meggyőződéssel hangoztatta: minden gyereknek megvan a maga nyitja. Ez a gondolat mélyen beépült a szemléletembe, és máig meghatározza a munkámat. Számomra nincs „rossz gyerek” – legfeljebb eleven. Úgy gondolom, ha a szülők rám bízzák a gyermekeiket, azzal egy kicsit „kölcsön is adják” őket nekem. Amíg az iskolában vannak, addig az én felelősségem a biztonságuk, a fejlődésük. Nevelem, óvom, meghallgatom őket. Fogom a kezüket, és ha kell, meg is ölelem, mert hiszek benne, hogy szeretettel, örömmel és vidámsággal lehet igazán jól nevelni. Fontos számomra, hogy jobban megismerjem a családjukat is. Elsősök esetében ezért családlátogatással kezdem az évet. A gyerekek ilyenkor megmutathatják az otthonukat, a saját kis világukat, amelybe én is bepillanthatok. Erősen hiszek ebben az együttműködésben, és ez számomra is iránytű a nevelőmunkában – zárta gondolatait a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola pedagógusa.