A szülők este meglátogatják a nagyszülőknél vendégeskedő fiukat. Nagyapa ünnepi vacsorát kér nagyanyától, hiszen ma ünnep van, párom!
– Miféle ünnep?
– Unokánk megrúgta első hivatalos gólját! Győzelmet jelentő a találata. Megnyerték a város ovis focibajnokságát!
Nagyi szeme is fölragyog erre.
– Készüljünk a vacsorával!
Tata és Géza boltba mennek. Mama rója cetlire, mi hiányzik még a házból egy pompás vacsorához. Hárman indulnak el, mert Éjfél kutya is a férfiakkal tart. Alighogy elmennek a bevásárlók, a konyhában terem Sárika. Mama megörül a segítségnek: gyere, kislányom, ülj mellém! Sárika leül a kisszékre, így Cirmos a lábához törleszkedhet.
– Gyere, Cirmikém! – öleli át a kandúrt a leányka. – Gyere, szépen! Megszeretlek.
Cirmos elhelyezkedik Sárika ölében, és hangos dorombolásba kezd. Mama serényen készíti elő a vacsorának valót. Oda sem figyel Sárikára, aki a cicát altatja. Mesél neki, ahogy kisgyerekeknek mesélnek anyák vagy nagyik elalvás előtt, hogy könnyű álmuk legyen. Gézuka mamája csak akkor figyel fel a a kislány beszédére, amikor az szinte énekelve folytatja a történetet.
– Azt láthattuk csupán, hogy Gézuka ül a pálya közepén. Rázkódott a válla, azt hittem, sír. Nagyon megijedtem, Cirmikém, rettentően féltem, hogy az én barátomat megrúgták. Fájhat neki a lába, de nagyon. Az én szívem is fájni kezdett. Ölemben Hópihe kutyusom is fölriadt. Fölnyaláboltam őt. Elindultam Gézukához, hogy megvigasztaljam, és gyógypuszit vigyek neki. Hópihe kiugrott a karomból, futni kezdett Gézukához, én meg utána. Gézuka összekuporodott, úgy sírt.
– Mi bajod Gézuka? – kérdeztem. Nem válaszolt, de hangosabban kezdett sírni. Valamit mondott, de inkább sírt. Nem értettem igazán, mit mond.
Cirmi fél szeme fölébred, ránéz a kislányra.
– Valamit csak megértettél. Hát neked mondta! – mérgelődik a macska.
– Nekem mondta, de inkább sírta.
– Mit sírt el teneked? Mondd már meg! – dühöng a kandúr, mert fölébredt a másik szeme is. Még a bajszát is bosszúsan megmozgatja.
– Nem passzolnak nekem a többiek. Ezt értettem.
– Te meg?
– Én vállon löktem kedvesen a kezemmel: akkor vedd el a pirosaktól a labdát!
– Erre ő?
– Sírt még, de kiemelte térdei közül a fejét. Odaért hozzánk a bíró bácsi. Hópihe kutyuskám nagyon megugatta. Morgott dühösen a fekete emberre! Megvédett bennünket az óriástól.
– Csattogtatta a fogát?
– Bizony!
– Aztán?
– Aztán csönd lett a nézőtéren.
– A játékvezető?
– Ő nem tágított mellőlünk. Azt mondta Gézukának, okosan szólt ez a kislány! Játszol tovább, vagy lemész a pályáról!
– Gézuka megijedt? – jajdul fel a macska.
– Azt nem tudom. De játszani kezdett.
– Te meg Hópihe is bent maradtatok a pályán?
– Mi lejöttünk.
– Szép mese volt – így a kandúr.
– Nincs még vége! Gézuka gólt rúgott, és nyert a csapat!
– Erre én most alszom egy jót! – hunyja le két szemét Cirmos.
– Ne aludj még, Cirmos! – rázza meg bal első lábát a kislány.
– Miért ne alhatnék? Szép mesét mondtál!
– De ez a mese titok! Még Éjfél kutyának sem mondhatod el!
– Ő a legjobb barátom – kezdi nyalogatni megrázott balját a kandúr. – Egymás között nincsenek titkaink!
– De ez csak Gézuka és Sárika nagy-nagy titka! Ezért nem mondhatod el senkinek!
Vagy hallotta a kislány további szavait, vagy nem, a lusta macska már becsukta füle kisajtóját, és könnyű szívvel, minden lelki teher nélkül, az igazak álmát alussza. Sárika szeméből kigördül a könny. Gézuka mamája, mint minden nagymama, azonnal észleli, hogy apró segítőtársánál eltörőben a mécses. Odalép a kisszéken ülőhöz.
– Ne sírj, kislányom!
Sárika fölnéz Gézuka nagymamája mosolygó arcára. Öklével megtörli az arcát. Hüppög kettőt-hármat. Az utolsó szinte szívéből fakadó.
– Ne félj! Titkotokat nem tudja meg senki.
– De Cirmi?
– A macskák néha feledékenyek. Leginkább csak magukkal törődnek. A cirmos kandúrok meg sokszor tódítanak-lódítanak is. Ki hisz hát nekik?
Sárika föláll a kisszékről. Cirmos ijedten ugrik el öléből. A kislány szinte belebújik a szomszéd nagyi kötényébe. Talán sírna is, de a jelen lévő nagymama föloldja a szorongását.
– Gyere, csillagom! Készítsük együtt az ünnepi vacsorát!
A férfiak hazatérve a boltból csodát látnak. Egy nagymama és egy kislány, aki csak a sámliról éri el az asztaltetőt, boldogan dagasztanak valami tésztát.
– Odanézz, unokám, Géza! – emeli magasra kalapját nagyapa. – Készül már a legfinomabb ünnepi kalács!
