A hátrányos helyzet fogalma gyakran jelenik meg az oktatással kapcsolatos beszélgetésekben, mégis sokszor homály fedi, hogy pontosan mit is értünk alatta. Különösen igaz ez, ha szociokulturálisan hátrányos helyzetű tanulókról van szó.
Fontos tisztáznunk, hogy a hátrányosság nem pusztán az anyagi javak hiányát jelenti, inkább olyan összetett társadalmi helyzetet, amelyben a tanuló családi, kulturális, kapcsolati és környezeti háttere eltér attól, mint ami a kimondatlan elvárás. Ez az eltérés nem értéktelenséget, csupán másságot jelent. A pedagógiai kihívás éppen abban áll, hogy ezt a másságot képesek vagyunk-e meglátni és megfelelő módon kezelni.
A szociokulturális hátrány sokféle formát ölthet. Vannak családok, ahol a szülők nem tudnak rendszeresen jelen lenni az iskolai életben, mert több műszakban dolgoznak, vagy maguk is nehéz iskolai tapasztalatokat hordoznak. Vannak gyerekek, akik otthon nem találkoznak azokkal a szavakkal, gondolkodásmódokkal vagy viselkedési mintákkal, amelyeket az iskola alapértelmezettként kezel. És olyanok is akadnak, akik a legjobb szándék ellenére sem tudják otthon elvégezni a házi feladatot, mert nincs saját asztaluk, csendes helyük vagy olyan felnőtt, aki segíteni tudna. Ezek a helyzetek nem a szülők hibájából adódnak, hanem a körülmények sajátos lenyomatai. A tanulási nehézségek hátterében gyakran nem a motiváció hiánya, hanem a lehetőségek korlátozottsága áll.
Sok szülő, aki első ránézésre „nem érdeklődik”, valójában aggódik, csak talán nem tudja, hogyan fejezze ki, vagy tart attól, hogy nem érti majd, amit az iskola kér tőle. A félelem az elutasítástól, a szégyenérzet vagy a korábbi negatív élmények visszatarthatják attól, hogy kapcsolatot keressen az iskolával. Ezért van szükség arra, hogy mi, pedagógusok, érzékenyen és nyitottan közelítsünk ezekhez a helyzetekhez – bátorítva a részvételt, nem feltételezve az okokat.
A gyerekek is nagyon érzékenyen reagálnak arra, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Észreveszik, ha máshogy kezeljük őket, ha gyakrabban kérjük számon, vagy épp kevesebb esélyt adunk nekik. Ez nem feltétlenül szándékos részünkről, a hatása mégis valós. A pedagógiai jelenlétünk akkor tud valódi támaszt adni, ha a különbségeket nem problémaként, hanem kiindulópontként értelmezzük. Ha megértjük, hogy nem mindenki ugyanabból a kulturális háttérből érkezik, és hogy az otthoni tapasztalatok, szóhasználatok, kapcsolódási módok más logika szerint épülnek fel – de ettől még érvényesek, fontosak és értékesek.
Az iskolai közösségekben gyakran megjelennek az egymással kapcsolatos téves feltételezések, nemcsak a pedagógusok, hanem más szülők részéről is. Könnyen alakulhat ki az az érzés, hogy „bezzeg ők nem foglalkoznak a gyerekükkel”, vagy hogy a nehézségek oka az érdektelenség, pedig legtöbbször sokkal árnyaltabb a kép. Talán csak másféle gondolkodásmód, más prioritások vagy másfajta nehézségek vannak jelen, amelyek kívülről nem mindig látszanak. Ha sikerül párbeszédet teremteni, ha kérdezünk, és nem feltételezünk, akkor a különbségek nem választanak el, hanem kapcsolatokat építenek és esélyt adnak. Pedagógusként, szülőként, iskolai közösségként is sokat tehetünk azért, hogy minden tanulónak valódi esélye legyen a tanulásra. Ha lehetőséget adunk arra, hogy a gyerek ne csak a teljesítményével, hanem a személyiségével is jelen lehessen, ha elfogadjuk, hogy a tanulási utak sokfélék, ha közösen keresünk megoldásokat, akkor a hátrányokat nem eltüntetjük, hanem áthidaljuk. Ezzel nemcsak a gyerekek, hanem a közösség is erősödik, mert megtapasztalhatja, milyen az, amikor valóban figyelünk egymásra.
A szociokulturálisan hátrányos helyzet tehát nem egyenlő a kudarc sorsszerűségével, inkább olyan állapot, amely megfelelő környezeti támogatással és elfogadással hatékonyan alakítható. Ehhez azonban közös érzékenységre, nyitottságra és a másik helyzetének megértésére van szükség, nemcsak az iskolában, hanem minden olyan térben, ahol kapcsolódhatunk egymással: az otthonunkban, baráti beszélgetések során, a munkahelyünkön vagy éppen bevásárláskor. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor valóban esélyt teremthetünk másoknak is.
