2024. április 15., hétfő
OLVASÓLÁMPA

Régi nóta, híres nóta

Pekár Tibor: Lányi Ernő

„Régi nóta, híres nóta cseng fülembe, / Régi cigány, híres cigány hegedülte, / Ahány leány, ahány legény ezt dalolta, / De szép is volt az a nóta, régi nóta. / Régi nóta, híres nóta elfeledve, / Régi cigány, híres cigány eltemetve. / Nincs, ki húzza, nincs, ki járja, más a nóta, / A világ is más azóta, más azóta.”
E nótát a rendkívüli orgánumú Bessenyei Ferenc előadásában ismerem, de hogy ki a szerzője, csak néhány hónappal ezelőtt tudtam meg, amikor kézhez kaptam Pekár Tibor szabadkai hegedűművész, koncertmester, nyugalmazott zenetanár vaskos kéziratát Lányi Ernőről. Miközben a tervezett monográfia nyelvi gondozását végeztem, kibontakozott előttem Lányi Ernőnek, e nagy formátumú művészembernek az élete és munkássága, s kiderült számomra egyebek mellett az is, hogy az említett nótát is ő szerezte, több száz nótával, dallal, kórusművel és egyéb zenei kompozícióval egyetemben. Alakja azonban nemcsak szerzeményei miatt említésre méltó, hanem a 19–20. század fordulójának évtizedeiben kifejtett szakmai ténykedése miatt is, melyet a zenei élet alakítása, fejlesztése terén fejtett ki a történelmi Magyarország területén, elsősorban Egerben, Miskolcon és Szabadkán. Tanárként, karnagyként, zeneszerzőként egyaránt tevékenykedett, zenei témákban korabeli lapoknak tudósított, Szabadkán letelepedve pedig a Zeneiskola igazgatója, a Szent Teréz-székesegyház karnagya, a városi dalárda vezetője lett, és megalapította a szabadkai városi zenekart és a Szabadkai Filharmóniát, amely 1908-ban megtartotta első koncertjét. Lányi tartósabb szabadkai ténykedése idején, azaz 1907-től 1923-ban bekövetkezett haláláig, a város zenei életében kedvező változások következtek be, hiszen ő megreformálta a zeneiskolai oktatást, európai rangúvá tette a szabadkai zenedét, a Szabadkai Dalegyesülettel országos versenyeket nyert, sőt zenekar-alapítóként és vezetőként elősegítette, hogy a városban az ország legjobb zenészei és szólistái lépjenek fel, 1911-ben még Bartók Béla is járt Szabadkán, aki közreműködött a Liszt-évfordulóra készített ünnepi hangversenyen.

Felsorolni is nehéz, hogy a hatvanegy év során, ami Lányinak megadatott, mi mindent vitt végbe, hozott létre és alkotott meg, mi mindennel gazdagította a magyar zenetörténetet, és hogyan fejtett ki hatást saját korára, s talán a későbbiekre is. Pekár Tibor mindezt igyekezett összegyűjteni róla szóló monográfiájában, amely Lányi Ernő halálának 100. évfordulójára és a szerző 80. születésnapjára jelent meg 2023 decemberében, bemutatóját pedig ez év január 14-én tartották a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben. Immár kézbe vehető tehát az Életjel Kiadó gondozásában napvilágot látott, Lányi Ernő címet viselő, több mint négyszáz oldalt kitevő, igényes kivitelezésű, gazdag képanyaggal illusztrált kötet, melynek tartalma Pekár Tibor több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként állt össze. A szerző korabeli napilapok, emlékiratok, levelek, naplók és egyéb kiadványok sokaságát szemlézte, levéltárakban és archívumokban kutatott, kigyűjtve minden Lányi Ernővel kapcsolatos, fellelhető adatot, s a több száz szemelvény összefűzésével igyekezett rekonstruálni egy egész életpályát. Sokszor szinte napra pontosan követhető belőlük, merre járt, hol s mit dolgozott, mit alkotott Lányi, sőt műveinek utóélete is kitűnik a felgyűjtött koncert- és dalest-repertoárok segítségével. Az életmű kikerekedésével sokszor semmisnek tűnő apróságokra, korabeli afférokra is fény derül, emberközelibbé téve az elhivatott és nyugtalan művészembert, családapát, egyszersmind elszórakoztatva az olvasókat a száz évvel ezelőtti társadalmi, közéleti és kulturális eseményekkel. Pekár Tibor ráadásul olyan „huncutságokra” is felhívja a figyelmet, mi szerint egy-egy Lányi munkáját dicsérő, ódákat zengő hajdani zenekritika mögött szerzőként feltehetően magát Lányit kell sejteni, aki ezáltal egyengette induló zenei karrierjét, emellett a sértett pályatársakkal folytatott, napilapokban megjelent „pengeváltások” is megtalálhatók a szemelvények között, szintúgy a Lányi gyakori munkahelyváltásait kísérő, kisebb-nagyobb botrányok is, természetesen korabeli hírlapírói stílusban és nyelvezettel, ami újabb értéket ad e könyvnek.

Kedvenc szemelvényeim közé tartozik a Csáth Géza gyermekkori naplójából származó idézet, amelyben a fiatal zenekritikus-palánta így mesél el egy Lányival való találkozást: „1901. május 15., szerda – Ma ebéden nálunk volt az öreg Lányi Ernő. Ebéd után előadta szerzeményeit. Ezek közt van egy Mese című suit, remek a melódia, a hangszerelés (mint mondja) és a kompozíció, tudniillik a melódia variálása remek variékban. A mű zenekarra van. Azután pár magyar nótát, mik után szomorúan és büszkén mondta, van itt még dal, de már végén vagyok, már kevés, nagyon kevés, kimerítette önmagát. Ne búsulj öreg [40 éves] zeneszerző, a te szíved (nem tartom zseninek) szerzeményei megmaradnak: Tavasz elmúlt, Egri csárdás, Bácskai lakodalom, Új tavasz, Nefelejcsek, Reszket a bokor, Vándordal, A fülemile-dal, Lemondani, Zöldleveles fejér, Sűrű erdő hűvösében. Megmaradnak dalaid. (…) Különc ember, zseni rendetlenségben van. Igen szépen zongorázik, bár technikája nem nagy. Remekszép dalai vannak. Elvei néhol buták, pl. a latin nyelv dolgában stb.”

Mindössze 14 éves Csáth Géza ekkor, a fiatalok őszinteségével és „kegyetlenségével” bírálja az idősödő zeneszerzőt, aki ekkorra már országos hírnevet szerzett, bár Szabadkán még csak egy évet tevékenykedett korábban, színházi karmesterként, s a városhoz köthető, maradandó zenei ténykedése majd csak néhány év múlva kezdődik el. Csáth későbbi naplóbejegyzéseiben és leveleiben is említi őt, igen nagy tisztelettel, Lányi Ernő összegyűjtött művei című írásával pedig Lányi nyugdíjigényét igyekezett támogatni. 

Az első világháború kimenetele és az ország feldarabolása nagy csapásként érte az elhatalmasodó cukorbetegsége miatt egyébként is betegeskedő Lányi Ernőt, aki a nehezen kiharcolt nyugdíját és a nyugdíjas éveket sajnos csupán négy évig tudta élvezni. Szabadkán hunyt el 1923-ban, itt is temették el.

Hagyatéka csak részlegesen maradt fenn, kottáiból elég sok elveszett, bár zeneműveinek egy részét ma is éneklik, előadják. Pekár Tibor e kötetében behatóbban is foglalkozik a Lányi-művek utóéletével, rendszerezte a rádióban elhangzott, valamint hanglemezen és CD-n megjelent műveit, emellett közli műveinek jegyzékét is. Olyan alapos és gazdag monográfiát adott közre, ami csak kevés magyar zeneszerzőnek adatott meg, s e könyv nemcsak Lányi életművének állít emléket, hanem művelődés- és zenetörténeti szempontból is figyelemre méltó. A régi, híres nóták ily módon talán mégsem merülnek feledésbe.

Nyitókép: Életjel, Szabadka, 2023, 416 oldal