Erős vihar söpört végig Vajdaságon tegnap. Rövid ideig tartó, erős esőzéssel érkezett a lehűlés, a szél pedig minden útjába kerülő tárgyat megmozdított: helyenként ágakat tört le, volt, ahol tövestől csavarta ki a fákat, máshol tetőket szakított le a házakról, vagy mogyoró nagyságú jég pusztított. Ez volt a második nap, amikor a nyári zápor jelentős károkat okozott a tartományban. A vihar rövid időn belül megérkezett Közép- és Nyugat-Szerbiába is, ahol tovább tombolt, még a Nikola Tesla repteret is lezárták miatta. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet szinte az egész ország területére vörös riasztást adott ki, a belügyi szervek pedig a vihar érkezése előtt két órával üzenetben figyelmeztettek az esővel, zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó heves viharok veszélyére.
Habár már hétfőn jelezték a rossz időjárási viszonyokat, az időjárási katasztrófák miatt a Hidrometeorológiai Intézet fokozott (vészhelyzeti) időjárási megfigyelést jelentett be. Mint azt a honlapjukon kiemelték, a vészhelyzet elsősorban Vajdaságot, Nyugat- és Közép-Szerbiát érintette, egyes helyszínekre egy-két órával korábban figyelmeztetést adtak ki.
A Belügyminisztérium felhasználta a riasztórendszert, vagyis a telefonos SMS-hálózatot, illetve az elektronikus hirdetőtáblákat az autópályán is, hogy figyelmeztesse a polgárokat és a forgalom résztvevőit a veszélyekre.

Diósi Árpád felvétele
„Figyelem! Esővel, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharok veszélye áll fenn. Javasoljuk, hogy kövesse az illetékes hatóságok tájékoztatásait” – állt a Belügyminisztérium által tegnap kiküldött üzenetben, amelyben egy, a Belügyminisztérium honlapjára vezető utalás is található volt. A belügyi szervek arra hívták fel a figyelmet, hogy az emberre és az állatokra veszélyes időjárási körülmények várhatók, a hirtelen kialakuló vihar során.
Tegnap a délelőtti órákban először Vajdaság északi részét érte el a viharos erejű szél, valamint az erős esőzés, dél körül pedig már a tartomány keleti területeire is átterjedt. Šiden a szél felszakította a Szerémségi Front Általános Iskola tetőszerkezetét. Újvidéken is erős széllel érkezett az eső, a város egy részén jégeső is esett. A viharos erejű szél akkora mennyiségű port kapott fel, hogy az utcán alig lehetett látni, illetve ágakat tört le és fákat csavart ki tövestől, az egyik ilyen kidőlt fa egy 8 éves kislányt és egy 41 éves nőt is megsebesített. Veterniken dió nagyságú jégesőről számoltak be a polgárok, de Futakon is pillanatok alatt fehér lett a föld a jégeső miatt, ami több gépjárművet is megrongált. Palánkán nem mindennapos felhőjelenségről számoltak be. Bizonyos városrészek rövid időre áram nélkül maradtak. Bácskossuthfalván megrongálódott a református templom néhány évvel ezelőtt felújított tetőzete, a templomdombon az egyik leszakadó ág lesodorta a turulszobrot a talapzatáról, de maga az emlékmű nem szenvedett kárt. Az Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatermének a hőszigetelését is megbontotta a szél.
A vihar először Bácskát és Szerémséget érte el, hamarosan pedig Bánáton is végigsöpört. Végül két óra körül odaért Belgrádba is, aminek következtében Zimony, Újbelgrád, Voždovac, Ópazova és Újpazova, illetve Stari Banovci is áram nélkül maradt. Mint arról a Szerbiai Áramszolgáltató beszámolt, volt, ahol a munkásaik biztonsága miatt szándékosan kapcsolták ki az áramszolgáltatást, máshol pedig a keletkezett tűzeseteknél tevékenykedő tűzoltók biztonsága miatt tettek így. Az erős szél fákat csavart ki tövestől a fővárosban is, a Belgrád a vízen városrészben kidöntött egy közlekedési lámpát, valamint több épületet és tetőszerkezetet is megrongált a szél. A Mileva Marić Einstein utcában az egyik építkezésnél a vihar felborította az egyik emelődarut. A surčini lejáratnál a Belgrád–Niš autópályán, a Niš felé vezető irányban a szél felborította az egyik teherautó pótkocsiját. Ezzel leállította a forgalmat mindhárom sávban.
A Nikola Tesla Repülőtéren mintegy 30 percre, amíg a vihar tombolt, leállt a légi forgalom.
Surčinban egy 25 éves fiatal férfi sérült meg súlyosan, amikor a vihar által leszakított tetőszerkezet ráomlott. A vihar Közép-Szerbia felé terjeszkedett, Valjevón egy tetőszerkezetet szakított le, mégpedig a kiskorúak büntető-nevelő intézetéről.
Az esti órákban még egy nedves és instabil hőhullám haladt végig az országon, így ma már jóval alacsonyabb, 20 és 25 fok körüli nappali hőmérsékleteket mérhetünk, mint az elmúlt napokban. Ma még eshet az eső, de holnaptól már stabilizálódik az időjárás, a hétvégén ismét meleg, 30 fok feletti hőmérsékleteket mérhetünk.

Nyitókép: Diósi Árpád felvétele