Vannak tárgyak, amelyekhez valamiért jobban ragaszkodunk, mint kellene. Szegeden egy ajándékbolt polcán akadtam rá egy rózsaszín bögrére, amelyet zöld színű kaktuszok díszítettek. Nem volt olcsó, sőt, egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy tényleg adjak-e ennyit egy bögréért. Aztán arra jutottam, hogy néha egy apró figyelmesség sokat érhet. Valahogy rögtön tudtam, hogy apukámnak tetszeni fog. Hazavittem, ő pedig valóban megszerette, és onnantól kezdve szinte mindig abból itta a kávéját. Egyik héten, amikor kávéztunk, akkor én vittem ki apukám bögréjét. Minden tökéletesen alakult egészen addig a pillanatig, amíg meg nem botlottam. A következő másodpercben a forró kávé a kezemre ömlött. Aki már égette meg magát frissen főzött kávéval, az pontosan tudja, hogy ilyenkor nincs idő higgadt döntéseket hozni, így én is ösztönösen eldobtam a bögrét. A jelenet kívülről nézve valószínűleg egészen látványos volt. Bármennyire is baleset volt, azóta is van bennem egy kis lelkiismeret-furdalás. Mert nem egy akármilyen bögrét törtem össze, hanem azt, amelyet ajándékba adtam, és amelyhez apukám igazán ragaszkodott. Természetesen nem neheztel rám, de azóta is igyekszem új kaktuszos bögrét találni neki. Már több boltban is jártam, de eddig sajnos nem találtam kaktuszmintás bögrét.
