2025. július 9., szerda

Remete Etelka átvette a Magvető főnyereményét

A 92 éves, magyarkanizsai néni megörült kedvenc napilapja ajándékának

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik!

A Magvető nyereményjátékában nagy örömünkre több mint ötszázan vettek részt, és amikor kihúztuk a szerencsés nyertes nevét, még nem is sejtettük, hogy sok évtizedes, hűséges olvasónkat ennyire megörvendeztetjük. Igen, jól olvasták, több évtizede követi nyomon a legfrissebb híreket, érdekes riportokat és tudósításokat a 92 éves, magyarkanizsai nyertesünk, Remete Etelka. Ahogy ő fogalmazott, ez a csúcs, amit még meg kellett élnie, hogy ő is nyertes legyen, ráadásul a kedvenc napilapjának, a Magyar Szónak köszönhetően!

Gulyás Szabolcs cégtulajdonos és Etelka néni

Gulyás Szabolcs cégtulajdonos és Etelka néni

Kedden délelőtt meg is érkezett Magyarkanizsára az a kapcsolható eszköz, melyet az adai Satex vállalat biztosított, egy 1,80 méteres vetéselőkészítő gép. A nyereményt a Geneza vállalat udvarában tette le az adai cég képviseletében Gulyás Szabolcs cégtulajdonos, mi pedig a nyertessel együtt örültünk. A kiváló együttműködésnek köszönhetően, ami a Satex és a Magyar Szó között fennáll, egy állandó olvasónkat leptük meg, aki koránál fogva egészen a kezdetektől olvassa az újságot.

Remete Etelka és leánya, Teréz, Gulyás Szabolcs cégtulajdonos, Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője és Varga Attila, a Magvető melléklet szerkesztője társaságában vette át a nyereményt, majd a szerencsés új tulajdonos otthonában kellemesen elbeszélgettünk, hiszen kilenc évtized rejtett magában ezt-azt, mi pedig kíváncsiak voltunk.

Gulyás Szabolcstól megtudtuk, hogy vállalkozásuk örömmel kapcsolódott be a Magvető játékába és ajánlották fel az értékes nyereményt, annál is inkább, mert ők maguk is rendszeres olvasók.

– Cégünk az idén októberben lesz huszonöt éves, ezért most közösen ünneplünk a nyertessel. Családi vállalkozásunk csak saját termékeket gyárt: sorközművelőt, vetéselőkészítőt, germinátorokat, gyűrűs hengereket, rövid tárcsákat, grubereket, száraprítókat, és van egy újabb termékünk, a csillagkapa, más néven cseréptörő vagy gyepszellőztető – sorolta Szabolcs, aki azt is elmondta, hogy vállalkozásuk tizennyolc embert foglalkoztat, és nagyon büszkék arra, hogy Szerbiában ők kezdtek el először forgatás (szántás) nélküli, redukált művelési gépeket gyártani, és arra is, hogy a száraprítót és a csillagkapát is kizárólag a Satex készít.

Hűséges olvasónk nagyon megörült a nyeremnénynek

Hűséges olvasónk nagyon megörült a nyeremnénynek

Ennek tudatában Etelka néni gratulált a fiatalembernek, és teljes szellemi frissességgel kapcsolódott be a beszélgetésbe, hisz ő maga is érintett a mezőgazdaságban. Ezt már mosolyogva nyugtáztuk, de nem hallgathatjuk el az igazságot, hisz Etelka néninek olyan takaros virágoskertje van, amit sokan megirigyelhetnének. Az újságírók rozmaringgal teli zacskókkal jöttek el tőle, de a törpecsirkéket is megmutatta, amelyek az ő kotlósa alól kerültek ki, és amelyeket ő felügyelt.

– Hetente háromszor járatom a Magyar Szót. Kedden, csütörtökön és hétvégén. Házhoz hozzák, így már reggel azzal kezdem a napomat, hogy elolvasom először a címeket meg ami nagyon érdekel, utána pedig szépen lassan az egész újságot átlapozom. Aztán amikor kiolvastam, továbbadom a szomszédoknak, úgyhogy egy újságot legalább heten elolvasunk. Nagyon szeretem a keresztrejtvényeket, meg a Magvetőből is sokat tanulok – a folyamatos tanulást nagyon fontosnak tartom –, ez tart frissen! Az ajándéknak nagyon örülök, és köszönöm az újságnak meg az ajándékozónak, mert bár az életemben már sok mindent megéltem és túléltem, köztük a járeki fogolytábort is, de így az életem alkonyán ez a nyeremény számomra a csúcs, mert eddig még sohasem nyertem – mondta Etelka néni, aki idős kora ellenére aktívan használja az internetet és az okostelefont, mégis a nyomtatott újságot részesíti előnyben.

A vetéselőkészítő a szomszédokhoz kerül majd, akik Magyarkanizsához közel, Kishomokon gazdálkodnak, és akiktől Etelka néni nap mint nap friss házi tejet vesz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Varga Attila, Gulyás Szabolcs, Varjú Márta, Remete Etelka és Remete Teréz (Dávid Csilla felvétele)