2024. június 16., vasárnap

Hinni, vagy nem hinni?

Lövétei Lázár László: Zákeus fügefája

Furcsa helyzet állt elő ennek a szövegnek a születése során, olyan könyvet kínálok, legalábbis ismertetek az olvasóval, amiről magam is másodkézből értesültem. Egy hetilapban olvastam Milbacher Róbert cikkét az irodalmi alkotások értékéről és népszerűségéről. Milbacher a kedvenc szerzőim egyike, teoretikusként és prózaíróként egyaránt becsülöm, adok a véleményére. Ezeken a hasábokon is számos alkotását méltattam, igyekeztem ábrázolni azt az élvezetet, amit munkáival előidézett bennem. A nevezett cikkben név nélkül említ egy szerzőt, aki „vélhetőleg az év legjobb verskötetének szerzője”. A kötet címét se írta le, de támadt egy érzésem, hogy közös, csíkszeredai ismerősünk munkájáról lehet szó. Milbacherrel személyesen még nem találkoztunk, ám mindketten barátkozunk Lövétei Lázár László akadémikussal. Utánanéztem, valóban az ő kötetéről van szó, amit végül meg is küldött számomra a szerző.

A másik érdekesség, ami megkönnyítette beazonosítani a „vélhetően az év legjobb verskötetét”, az, hogy Milbacher regényt írt Keresztelő Szent Jánosról (Angyali üdvözletek), ami természetesen Jézus alakját se kerülhette meg, Lövétei Lázár László könyvének címében pedig Zákeus fügefája szerepel. Itt a kapcsolat: Zákeus (Zakariás) alacsony termetű és rövidlátó lévén egy fügefára mászott fel, hogy láthassa Jézust, aki észrevette, megkérte, hogy másszon le a fügefáról, az éjszakát is nála töltötte, végül Zákeus rangos egyházi vezető lett – a legenda szerint. A Szentírásban nem ez az egyedüli meglesős, kukkolós történet. Zsuzsanna és a vének esete pikánsabb és népszerűbb, ám Zákeust is többen megfestették a fügefán.

A versben legfontosabb a nyelv, minden a megszólalásban dől el. Lövétei Lázár László ebben a könyvében egyszerre beszél a kételyről és a hitről, ehhez pedig a nyelvi regiszterek és a kínálkozó versformák garmadáját használja fel. A bibliai idézetek a téma természetes velejárói, de szervesen illeszkedik a szövegbe Homérosz, meg a modern kor távirati stílusa, ahol a mondat végi pontot a „stop” szó helyettesíti. Jellemző, hogy az isten szót gyakorta kis kezdőbetűvel írja, ám nem csupán témájával szemben ironikus – a betániai fügefa szerint az istenek csak úgy járnak-kelnek körötte –, hanem magával a lírával is incselkedik. Hol prózakölteményben beszél, máskor szabályosan rímelteti a sorokat, hexameterre ütemhangsúlyos formát feleltet, vagy szimultán verset ír, de mondjuk a „satöbbi”, a „projekt” szó versbe iktatása egyaránt idegen az istenes versektől és egyáltalán a lírától. És ez nem az alulretorizált nyelvhasználat legszembetűnőbb példája. LLL versnyelve korokon és nemzeti nyelveken egyaránt átívelő, amiben jól megférnek egymás mellett a bibliai kinyilatkoztatások a jelenkor köznyelvébe beépült idegen alakzatok. LLL mostani versei a vívódásról az irónia és a szórakoztatás nyelvén képesek szólni, és ez mérvadó erényük. Íme egy rövid ízelítő:

Ha csak ember az az általad említett „isten”
Akkor nekem annyi
De ha tényleg ő az Úr
Akkor nem félek tőle
Nem lesz hülye megölni saját teremtményét akit a harmadik
napon teremtett
(Nem akarlak megbántani
De hozzánk fákhoz képest
Kik vagytok ti emberek
Hatodik napon teremtett nyavalyások?)
(A fügefa válasza Tektónnak – részlet)

A bibliai fügefáról vizslató vámszedőhöz hasonlatosan a szerző Jézus alakjában kívánja meglátni annak emberi és isteni alakját, az ábrázoláshoz segítségül hívott irodalmi és nyelvi erudícióját képes kedélyesen, iróniával, groteszkbe, akár blaszfémiába forduló humorral – mint általában a székely emberek – kezelni.
A költő által kitalált Tektón (Ács) Zákeus görög származású, írástudó, és fölöttébb kíváncsi rabszolgája, a hellenisztikus kultúra hordozó-tolmácsolója, aki tanúja volt Jézus megkeresztelésének, amit cirkuszként, tömeghisztériaként, hajcihőként élt meg, mindaddig, amíg szimpátiát nem kezdett érezni Jézus iránt, akinek apja révén köze volt az ácsmesterséghez. Ő tájékoztatja Zákeust Jézus cselekedeteiről, isteni-emberi lényének elegyéről, ő adja tovább gazdájának Jézus és János, a keresztelő „kacskaringós” nyelvén tett megszólalásait, jócskán megfűszerezve az Iliászból vett idézetekkel, a görög eposzból származó metaforákkal, és egyáltalán – a görög világkép szűrőjén áteresztve. Jézus mivoltának megértéséhez – miként LLL költészetének értelmezéséhez „Fül kell hozzá, szövegértés, / Nyelvi kompetencia”. Tektón szerint ura és parancsolója „tényleg egy fővámos, mélynövésű, vékonypénzű, nyiszlett emberke, / Afféle porba fingó kettévágott óriás, ahogy mi mondanánk, / És tényleg rossz a szeme”. Tektón mellesleg levelezik Arisztophanésszel. Az egyáltalán nem akadály, hogy a görög vígjátékíró századokkal Jézus születése előtt élt, attól a Megváltó kortársa még nyugodtan kommunikálhat vele, a költő pedig a komédia formájába öltöztetheti versét, miként az sem problematikus, hogy egyes költeményeinek angol nyelvű a mottója. Egyszerűen arról van szó, hogy LLL egységes egészként kezeli az európai kultúrhagyományt, amibe ugyanúgy belefér Afrika meg India, mint mondjuk az Édenkert, és ezt a felfogást az olvasójától is elvárja.

A kötet legfrekventáltabb szava bizonyára a „fa”. A könyvet kitevő három ciklus címe: Öt fa; Zákeus fügefája; Öt másik fa. A fák egykor, legalábbis a mesékben az égig értek, mára vagy csenevészebbek lettek, vagy az ég emelkedett magasabbra – észrevételezi a költő –, de kétségtelen, hogy a kötetben felmutatott lírai világban mindent a fák kapcsolnak egymáshoz, lett légyen szó keresztfáról, fejfáról, erdei gombászásról, kilátóról, őzsuta vackáról, a költő 50. születésnapjáról. Üljön az ember a lombok árnyékában, vagy éppen a fakorona hegyében, minduntalan arra vár, hogy legyen miben hinnie. Hiszen a hitre vágyakozás a lét motorja.

Nem ismerem a 2023-as év teljes magyar verstermését, így nem állíthatom Milbacher Róberttel egyetemben, hogy Lövétei Lázér László kötete vélhetően az év legjobb verseskönyve, de azt igen, hogy önmagában minden tekintetben tökéletes. Azoknak ajánlom, akik nem a hagyományosan „szép”-nek tekintett verseket élvezik a költészetben, hanem a korszerű líraiságot.
 

Nyitókép: Kalligram–Bookart, Budapest–Csíkszereda, 2023, 94 oldal