2025. augusztus 18., hétfő

Brnabić: Az előtető leomlása egy előre megtervezett diverzió volt

Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke ma kijelentette, hogy a képviselőházban könnyen, akár egy óra alatt is kezdeményezhetnék a tanácsadó népszavazást Aleksandar Vučić elnök leváltásáról.

– Nincs egyetlen aláírás sem a volt hatalom, a blokádok támogatóinak részéről, egyetlen aláírás sincs arra vonatkozóan, amely azt mondaná: kérdezzük meg a népet, bíznak-e Vučićban” – mondta Brnabić a Pink televízióban.

Hozzátette, hogy több mint másfél év után elkészült az egységes választói névjegyzékről szóló törvény, de senki sem akarja megvizsgálni ezt a törvényt azért, hogy létre hozzák a választói névjegyzék felülvizsgálatát végző bizottságot.

Brnabić kijelentette, hogy az újvidéki vasútállomás előtetője, amely tavaly november 1-jén omlott le, és amelynek következtében 16 ember meghalt, „a színes forradalom első lépéseként omlott össze."

– Nem gondolom, hogy az előtető magától omlott volna le, sem azt, hogy szerencsétlen véletlen, tragédia vagy valamilyen hanyag munka következménye lett volna, úgy vélem, előre megtervezett diverzió volt – hangsúlyozta Brnabić.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A köztársasági képviselőház elnöke szerint a tragédia nem a hanyag munka, vagy a szerencsétlen véletlen miatt következett be (Fotó: Beta)