2025. augusztus 18., hétfő

A reménység zarándokai

Nagyboldogasszonyi népünnepély Adán

Pénteken immár huszonhetedik alkalommal tartották meg Adán a Nagyboldogasszony-napi népünnepélyt. A községi és környékbeli kézművesek és árusok ismét bőséges kínálattal várták a kilátogató polgárokat, amelyek között megtalálhatóak voltak kézzel készült táskák, festmények, ékszerek, dísztárgyak, illetve lehetőség nyílt gyermekkönyvek, valamint különféle játékok vásárlására is. Az ünnepi misét ft. Szungyi Károly adai esperesplébános mutatta be.

Morvai Matild adai hitoktató elmondása szerint a Szűzanyához kapcsolódó ünnep a régmúltból ered, azonban a hozzá fűződő dogma az egyik legfiatalabb, 1950. november 1-jén hirdettette ki XII. Piusz pápa. A dogma lényege, hogy a Szűzanya a földi életének befejeztével testestől-lelkestől felvétetett a mennybe, reményt táplálva bennünk, miszerint ha ugyanúgy élünk ahogyan ő, akkor ránk is ez a jövő várhat Jézus Krisztus második eljövetelekor. Kiemelte, mivel az idén mindannyian a reménység zarándokai vagyunk, ezért ennek az ünnepnek külön súlya van ebben a jubileumi évben.

A szentmise utáni ünnepi műsorban fellépett Gábor Zoltán zentai operaénekes, valamint a Török Tilla Folk Experience együttes. A koncertműsor utolsó felvonásaként a Tamburás tesók koncertezett.

Maksó Éva, az adai Szarvas Gábor Könyvtár igazgatója és az esemény egyik szervezője úgy véli, ez az ünnep nagyon fontos az adai embereknek, amely a vallásos életük egyfajta világi tükröződése. A fellépők közül Török Tilla beszámolt róla, hogy testvéreivel, valamint együttesével már évek óta tervezgették, hogy fellépnek ezen a népünnepélyen, amelyre a többi között török és magyar népdalokkal készültek. Adai származásuk révén jól eső érzéssel érkeztek haza szülőföldjükre, és bíznak benne hogy kellemes zenei utazásban részesítették a jelenlévőket.

A rendezvény közös szervezésben valósult meg a Szentháromság-plébánia, a Szentháromság Gyermekkórus, a Vadvirág Hagyományápoló Kör, az Aranykapu Művelődési Egyesület, és a Szarvas Gábor Könyvtár összefogásával, fő támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt, a program megvalósításában pedig segítséget nyújtott Ada Község önkormányzata.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gábor Zoltán előadása közben (Fotó: Dobai Melánia felvétele)