2025. augusztus 18., hétfő

Útmutatás és nyelvápolás

Véget ért a Szép szó tábor Kishegyesen

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete az idén XXXVII. alkalommal szervezte meg a Szép Szó vers- és prózamondó tábort. Az egyhetes eseményre a kishegyesi Kátai-tanyán került sor, és szombaton ünnepi gálaműsorral ért véget. A műsort többek között megtisztelte jelenlétével Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Mackó Zsuzsanna tartományi oktatási altitkár, Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagja és Oroszi Sándor, Kishegyes község képviselő-testületének elnöke.

Az idei táborban kevesebb résztvevő volt, mint korábbi években, mégis sikeresnek nevezte Hajvert Ákos, a tábor fő szervezője.
– Csaknem 50 gyermek döntött úgy, hogy versekkel és prózával fog foglalkozni. Igazán sikeres egy hétnek ítélem meg ezt a tábort, hiszen azt látom, hogy egyének érkeztek augusztus 9-én, és augusztus 16-án egy közösség távozott. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a közösség az internet segítségével megmarad – fogalmazott a szervező.

Szatmári Melitta, a VMVE elnöke arról beszélt a médiának, hogy több célja is van a tábornak.
– A tábor célja, hogy összegyűjtse Vajdaság és a Kárpát-medence területén élő vers- és irodalomkedvelő fiatalokat, valamint azokat, akik érdeklődnek a pódiumművészetek iránt. Itt közös tehetséggondozás folyik, emellett felkészíti a versmondó versenyekre a gyerekeket. Ha nem működik versmondó csoport ott, ahol a gyermek él, mi nem hagyjuk magára, ezáltal könnyebben felkészül a versenyekre – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy táborban csoportos foglalkozás zajlott, valamint egyéni versfelkészítés is. A tábor pénteki napján házi versmondó bajnokságot tartottak, amely legsikeresebb szavalói a gálán is felléptek. Emellett a gálán mutatták be a csoportok azokat a produkciókat, amelyek a hét során készültek el. Szatmári kiemelte, hogy az irodalom megkedveltetése mellett a tábornak az is célja, hogy az igényes, szép magyar beszédet kincsként őrizzék és ápolják.

A XXXVII. Szép szót tábor létrejöttét támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, a tartományi oktatási titkárság, Kishegyes község önkormányzata, a szerbiai kulturális minisztérium, valamint egyéni vállalkozók és magánszemélyek. A tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű gyermek és ifjúsági rendezvénye.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Bemutatkoznak a házi versmondó verseny legjobbjai (Fotó: Lakatos János felvétele)