2024. április 15., hétfő

Kafka csehül érzi magát

Borbély Szilárd: Kafka fia

Ahhoz, hogy érdemben el tudjunk merülni Borbély Szilárd Kafka fia című, befejezetlenül maradt regényében, előtte meg kell határoznunk, ki a címben emlegetett Kafka, és ki az ő fia, kik ők: együtt és külön-külön. Egészen pontosan azt kellene megállapítanunk, ki áll vagy kik állnak a szerző hagyatékából származó, kelet-európai apák és fiúk szövevényes viszonyát boncolgató szöveg középpontjában.

Az anyagi sikereken és társadalmi pozíción kívül mást nemigen tisztelő Hermann Kafka? A rettegett kereskedő, aki megalkotta maga köré Prágát, hogy legyen mit elbűvölnie. Vagy a róla kialakult kedvezőtlen képet csupán fia, Franz hintette el a köztudatban? A kafkai/borbélyi abszurd logikát gyönyörűen példázza a regényben szereplő egyik levél, amelyben Hermann így ír a fiának: „A te életed az én halálom, már látom. Bár Te azt mondod, hogy nem tudsz tőlem élni. Hogy elveszem előled a levegőt. Hogy olyan nagy vagyok, magabiztos, erős, jókedvű, nagytermészetű férfi, akivé neked kellene lenned, hogy elégedett lehessek veled. De mivel Te sosem leszel olyan, ezért nekem semmi kedvem nem telhet benned. És mivel soha nem lehetsz azzá, akivé válnod kellene, ezért egész életed értelmetlen. Mindezért engem teszel felelőssé. Pedig rajtam élősködsz, az írásaid is rólam szólnak. Nélkülem semmiről sem tudnál írni, ami, mint mondod, számodra a legfontosabb.”

Vagy Hermann fia, Franz a regény központi szereplője? Az író, aki műveiben kitapinthatóvá tette a kelet-európai szorongásérzetet. Akit a „délceg apa alakja felkiáltójelként figyelmeztette” saját gyengeségére. Mindannyiunk néhai ikertestvére, aki bennünk él tovább. Megtörténhet, hogy valaki sosem jön rá erre, másvalaki azonban naponta érzi a jelenlétét. Ha akarunk valamit, igazából ő akarja bennünk, ha ódzkodunk valamitől, ő retteg bennünk, ha úgy érezzük, ügynökféle, gyanús idegenek követnek, az ő félelmét éljük át. Bár papírra vetett szorongásai a 20. század egyik legjelentősebb írójává teszik, és a legtöbben egy város turisztikai attrakciójaként ismerik, Franz Kafka mindenekelőtt egy érzés. Mégpedig a kiszolgáltatottság érzése. A tehetetlenségé, amikor nem akarsz valamit, mégis teszed, miközben minden sejted lázad ellene.

Egyféle misztikus szál révén esetleg Anselm köré összpontosul az epizodikus töredékekből szőtt alkotás cselekménye? A kötetből ugyanis megtudjuk, hogy Kafka a zsinagógai nevén mutatkozott be a rabbinak, amikor arra kérte, segítsen neki is, „hiszen a rabbinak épp az a dolga, gondolta Kafka, hogy segítsen azokon akik eltévedtek az életet jelentő szavak között”. Vagy netán a szerző alteregója áll a középpontban? Maga Borbély Szilárd költő, író! Nem elvetendő lehetőség. A regényben a szülőfalu kegyetlen világa, a család szenvedéstörténete és a szülőkkel szemben elkövetett rablótámadást sejtető tragédia is megemlítődik, ilyen tekintetben tehát önéletrajzi ihletésű műről (is) beszélhetünk. Annál is inkább, merthogy a könyv helyszínéül nem csak a száztornyú város szolgál, hanem olykor a Nincstelenek miliője is feltűnik: „Valahol Kelet-Európában vagyunk tehát, ahol a mocsaras, vizek szabdalta, járhatatlan vidéken libanyájak gágogását lehet hallani...”

A legvalószínűbb válasz a fenti kérdésre az, hogy a négy említett személy együttesen adja a mű közös szubjektumát. Na és miről is szól ez a Kelet-Európában játszódó, szerfölött rendhagyó regény? Az Olvasóhoz című nyitófejezetből megtudjuk, hogy az utazókról és az utazásokról. „És az egy helyben maradásról, amely nélkül értelmét vesztené az utazás.” Meg a sétákról, „amelyeknek az útvonala mindig visszatér önmagába”. „És a terekről, amelyek tanácstanul figyelik mindezt.” Lényegében a gyermekkorról. „Arról tehát, hogy mindenkinek van egy ikertestvére, aki vele együtt születik a világra.” Vigyázat azonban! Néhány oldallal odébb már a következőt írja a szerző: „Valójában nem is regény ez, és nem is játszódik sehol. Nem beszél el eseményeket úgy, ahogy a regények szoktak történetet elbeszélni, csak ahhoz szeretne hasonlítani.” Borbély Szilárd tehát már a meditatív hanglejtésű felütésben tudatosan némi zavart kelt az olvasóban, amihez a folytatásban is mindvégig tartja magát.

Az elődök-utódok viszonyát helyezve a középpontba, a Kafka fia megpróbálja teljes mértékben kiaknázni a Kafka-mitológiát. Apák és fiúk köteléke, a két Kafka bonyolult viszonya, a kettős életet élő, nappal dolgozó, éjszaka alkotó Franz belső vívódása, Franz és Szilárd erős szellemi kapcsolata egyaránt ábrázolásra kerül a fiktív és valós elemeket ötvöző narratívában. A „belső befejezetlenség” (Forgách) jellemezte regényfejezetekben – novellákban, parabolákban, levelekben – a kafkai életmű emblematikus motívumai keverednek az életrajzi mozzanatokkal és a szerző világnézetével. Kifinomult nyelvezettel megírt művében Borbély ráhúzta a kafkai világ jellegzetességeit saját életére és művészetére, saját életének és művészetének sarkalatos mozzanatait pedig behelyezte a kafkai térbe, érzékeltetve ezáltal, hogy a két világ között akadálymentes az átjárás. Az egymáshoz leheletfinoman kapcsolódó fejezetekben a Messiás eljövetelében reménykedő Nincstelenek világa és a kafkai univerzum szervesen épül egymásra.

Forgách András Szilárd és Franz című utószavában azt írja, hogy „a világirodalom egyik legnagyobb szelleme folytatódik, tágul és artikulálódik újra ebben a könyvben”, mégpedig – teszem hozzá – egy szellemi ikertestvér révén, aki pontosan tudta, hogy Kelet-Európában, ahol elviselhetetlen „a zaj, az emberek tolakodása”, ahol a diktátorok „államosították a csöndet”, ahol „az emberek sosem azt akarják tudni, hogy mi az igazság, hanem olyasmiben hisznek, amit maguknak teremtenek”, ennek ellenére rendszerint csehül érzik magukat, Kafka mindenekelőtt egy érzés. Annak az állapotnak érzése, amelynek révén mintha egyszerre lennénk jelen az életünkben és azon kívül is, és már egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy valóságnak-e nevezhető az, ami körülvesz bennünket. A gettó mindenesetre továbbra is bennünk van.

Nyitókép: Jelenkor, Budapest, 2021, 228 oldal