2024. április 18., csütörtök

Nem ázik be többet a tető

Csaknem 19 millió dináros beruházás az óbecsei Városi Színházban

Befejeződött nemrég az óbecsei Városi Színház tetőszerkezetének a teljes felújítása. A munkálatok értéke mintegy 18,7 millió dinár, ebből az összegből a Művelődési Minisztérium 14 millió dinárt, míg az önkormányzat további négymillió dinárt biztosított. A felújított tetőszerkezet összterülete 1770 m2. A munkálatok magukba foglalták a tetőburkolat (cserepek) teljes cseréjét a lécek cseréjével együtt, valamint az elhasznált tetőszerkezetnek és egyéb tetőrészeknek a javításával.

Zdravko Petrović, az óbecsei Városi Színház igazgatója korábban elmondta, hogy az intézmény a Művelődési Minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű pályázatán szerepelt sikeresen. A nagy esőzések alkalmával az épület többször is beázott, és ez hatással volt a színház működésére is. Az említett pályázaton a színház néhány évvel ezelőtt is sikeresen pályázott, akkor mintegy ötmillió dinárt kapott új, színházi eszközök beszerzésére. Az intézmény igazgatója szerint a tetőszerkezet mellett egyéb felújításokra is szükség lenne. A fontossági listán következő lépésként a falak vízszigetelése és a nyílászárók cseréje szerepel, ez energetikai szempontból igen fontos lenne, majd a homlokzat rekonstrukciója. Ezek lennének a legszükségesebb teendők. Az igazgató elmondása szerint a színház az idén is részt vesz majd a különféle köztársasági és tartományi pályázatokon, és a tervek szerint folytatják az épület felújítását.

Az óbecsei Városi Színház épülete a város egyik legrégebbi létesítménye, amely a színházi tevékenységek mellett számos más kulturális programot is megvalósít.

Nyitókép: Új tetőt kapott az óbecsei Városi Színház (Fotó: Opština Bečej/Facebook)