2024. március 29., péntek

Podolszki kultusza él

Két második és egy harmadik hely született az idei Podolszki József publicisztikai pályázaton

A hétvégén tartották meg a 26. Podolszki József Irodalmi Emléknapot Bácsfeketehegyen, és a rendezvény keretében kiosztották a Podolszki József publicisztikai pályázat díjait. Az ünnepi műsor keretében felszólalt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, és elmondta, hogy az irodalmi emléknap az MNT regionális kiemelt jelentőségű rendezvénye.

– 1996-ban a Vajda Gábor vezette Szabad Líceum volt az, amely úgy gondolta, hogy Podolszki József emlékét ápolni kell. A megemlékezések színhelye először Szabadka volt, majd a bácsfeketehegyi helyi közösség és a művelődési egyesület egy közösséget szervezett e köré a kultusz köré. Podolszki 40 évet élt, 1946 és 1986 között, és a Képes Ifjúságnak volt kiemelkedő újságírója. A nemzeti gondolat kiemelt képviselője, ugyanakkor jelentős költő is. 1988-ban megjelent az Át című kötet, amit Tari István válogatott, s ez Podolszki legjelentősebb lírai kiadványa. Ebben olyan versek vannak, amelyek még a mai világban is számot tarthatnak érdeklődésre. A vajdasági magyar sorskérdések, az identitás központi kérdése a publicisztikájának. Ezért is van a publicisztikai pályázat, mivel ebben kiemelkedőt alkotott. Ugyanakkor a lírájának is jelentős az értéke, mert hitelesíti azt a megszenvedett valóságot, amelyet élt – fogalmazott Hugyik, majd arról is szólt, hogy a Podolszki-kultuszt a bácsfeketehegyi közösség a szívén viseli és fenntartja.

Az idén a Podolszki József publicisztikai pályázaton a Csordás Katalin, Herceg Elizabetta és Tóth Péter összetételű zsűri nem ítélt oda első díjat. A két megosztott második helyezést Komáromi Dóra és Seregély Orsolya érdemelte ki.Aki megtanította egész Vajdaságot irodalmat taní-tani című pályaművéről Komáromi Dóra a következőket mondta:

– Hózsa Éva tanárnő az idén vonul nyugdíjba a szabadkai tanítóképző karról, az újvidéki Magyar Tanszékről pedig már nyugdíjba vonult. Úgy gondoltam, hogy az ő életpályája nem csak egy interjút ér meg. Annyi mindent kaptak tőle a diákok, hogy szerettem volna bemutatni az életét, hiszen nagyon értékes emberről beszélünk. Volt olyan osztálya, ahonnan 11-en mentek a Magyar Tanszékre, tehát itt is látszik, hogy mennyit jelent, ha nagyon jó tanára van az embernek – mondta el írása kapcsán Komáromi.

Seregély Orsolya A hivatás mindig megtalálja az embert címmel egy fiatal katolikus pappal készített interjút.

– Mindenképpen olyan témát szerettem volna választani, amiben egy mindenki számára érdekes hivatás mutatható be, ami még misztikus is. Az egyház, a papi lét pont egy ilyen, nem is volt kétséges, hogy egy fiatal papra lesz szükségem. Így találkoztam Horváth Ákos plébánossal, aki most Újvidéken van. Igyekeztem úgy körbejárni a témát, hogy ne csak arról legyen szó, miért lett pap, hanem arról is, hogy egy fiatal pap hogyan tud hozzájárulni a közösséghez. Próbáltam olyan kérdéseket is feszegetni, amelyekről keveset beszélünk, de sok mindenkit érdekel, például az egyházban történt visszaélések, illetve az új pápa személyisége – tudtuk meg Seregély Orsolyától.

A harmadik helyet lapunk munkatársa, Kállai Göblös Nikoletta szerezte meg, Ez nem piskóta című írásával.

– Idén is jegyzettel pályáztam, úgy látszik, ez az én műfajom, ez bevált. Pályamunkámban az inflációt dolgoztam fel, mivel a mai világban ez a legaktuálisabb. Úgy érzem, hogy 2020 óta nem tudunk kikerülni valami nagyon rossz körforgásból, folyamatosan jön valami. Amikor úgy érezzük, hogy végre már fellélegezhetünk, akkor jön valami, ami visszaránt bennünket. Ez volt a koronavírus, aztán az orosz–ukrán háború, s most ott tartunk, ahol – mondta el Kállai Göblös Nikoletta, aki írásában visszatekint a hiperinflációs időszakra is. Olyan felismerést is megfogalmazott, hogy a helyzet hatására többen is megpróbálnak tudatosan gondolni a pénzügyekre.

A publicisztikai pályázaton a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének különdíját az Anya leszek! című pályamunka kapta, melynek szerzője Gulyás Réka, aki szintén lapunk munkatársa.

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta átveszi a díjat (Lakatos János felvétele)