Mi a mi ünnepünk? Kérdezzük minden évben, így március idusán, függetlenül attól, hogy nemzetünk parlamentjében állunk a magyar Szent Koronával a hátunk mögött, vagy itthon állunk megilletődötten egy helyi ünnepségen. Ott állunk, abban a városban, ahol először folyt vér azokat a dicsőnapokat követően, amikor a forradalom híre és mámora Pestről, már tájainkra is eljutott, ahol nem azt a nemzetiszín kokárdás, beszédektől és versektől lelkesítve zajlottak a forradalomnak nevezett események, hanem a több nemzet lakta város egymás ellen forduló lakosai harcoltak, mindenki a saját igazáért és nemzetéért, jóval március múltával. Mert itt, Újvidéken, lényeges volt azoknak a száma, akik nem lelkesedtek a magyar szabadságért, sem pedig annak céljaiért, és 1848 májusától azt mind hangosabban és hangosabban fogalmazták meg és mondták el, attól sem rettenve, hogy fegyvert fogjanak azok ellen, akik nem hallgatták meg őket és nem teljesítették követeléseiket.
Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy 110 év múltán, amikor már hivatalosan is meg lehetett ünnepelni a magyar forradalom évfordulóját, itt az ünnepség még mindig visszafogott és mértéktartó volt, még akkor, is ha azt Újvidék magyarsága méltóan és büszkén ünnepelte a „szabadság felvirradásának ünnepét”, méghozzá több helyszínen is, de „hagyományos kegyelettel”.
Ezen a nagy napon, nemcsak a „középületeinken, hanem a magánházak ormáról is szép számban lengett a nemzeti trikolór”, amellyel az ünnepet, „március idusának” évfordulóját ünnepelték. Így 1913-ban is. Mint az előző években az összes vallásfelekezet templomában fél kilenckor hálaadó istentiszteletet tartottak. A római katolikus templomban Hauschka József gimnáziumi hittantanár mondta a misét, amelyen a gimnázium énekkara adott elő alkalmi dalokat. Majd az ünneplő sokaság a Kovács vigadóba vonult, ahol az Újvidéki Magyar Kaszinó és az összes iskola ünnepelt együttesen. A közönség „egy szívvel, egy lélekkel énekelte nemzeti imánkat, a Hímnuszt”, majd Horváth Lajos református lelkész ismertette március 15-e jelentőségét „eszmékben és tartalomban gazdag” beszédében. A jelenlévők „helyesléssel és lelkes éljenzéssel” fogadták a sikeres beszédet, „amelyből igaz hazaszeretet sugárzott”.
A „Talpra magyart, pedig igaz hévvel” Ernst Béla törvényszéki joggyakornok szavalta „a nagy költeményhez méltó lelkesedéssel”. A kijelölt szónoklatot és szavalatot követően „ifjúsági ünnepély” következett, amelynek keretében a királyi katolikus főgimnázium zenekara játszotta Erkel, Hunyadi nyitányát, Lőbl Ernő, a felsőkereskedelmi iskola tanulója, a Czinka Panna című költeményt adta elő, a polgári leányiskola tanulói Petőfi Nemzeti dalát, majd Prém Szabadság dala hangzott el, Bezzegh Anuska előadásában, Léh Jakab vezénylete alatt. Ezenkívül szerepelt Winkle Ica, felsőkereskedelmi iskolai női tanfolyamának hallgatója is. Farkas Imre a Rákóczi indulót adta elő, majd Huber Emil, Pósa Ede, Szabadság napján című versét szavalta. Az ünnepséget Léh Jakab a királyi katolikus főgimnázium énekkarával adta elő.
A Winkle sörcsarnokban az Újvidéki Dalárda rendezte meg ünnepélyét, amelynek műsorát alkalmi énekek képezték. Az ünnep estéjén a városban vendégeskedő Thury-féle színtársulat Katona József Bánk bánját játszotta. Az előadást megelőzően dr. Szabó Lajos főgimnáziumi tanár „lelkes és előkelő közönségnek tartott ünnepi beszédet, telt ház előtt”. Március 15-e jelentőségét vázolva arra is utalt, hogy Katona Bánk bánjában benne van „a magyarnak 300 éves szabadság küzdelme, örökös megcsalatattatása azok által, kikért életét évszázadokon át áldozta”.
Az ünneplő közönség gyakran ismétlődő tapsviharral honorálta a társulat művészi játékát és az Ünnep el nem múló pillanatát. Történt pedig mindez Újvidéken, ahol a forradalom és szabadságharc véres korszaka kezdődött el 1848 tavaszán és kora nyarán. Ahol már akkor hagyományként, március 15-én, a város magyarsága a Bánk bánt nézte, talán azért is, mert a nagy folyó, a Duna, másik partján lévő erőd, amelynek Újvidék létrejöttét is köszönhette, valamikor a középkorban „Péter (Petur) váracskájaként” kapta nevét akkori uráról, így a későbbi városnak Erkel Ferenc operája méltó hagyományának és ünnepének része lett.
