2024. március 29., péntek

Jubileumi táncfesztivál Újvidéken is

A tartományi székvárosban is megtartandó, jubileumi 20. Belgrádi Táncfesztiválon láthatjuk egyebek mellett az olasz Torinói Balett Faun című táncelőadásának világpremierjét.

A Holland Táncszínház (Netherlands Dance Theatre) három előadása is műsorra kerül, minderről a városházán tartottak hétfőn sajtótájékoztatót. Az előadásokat a Szerb Nemzeti Színházban nézhetjük meg: április 5-én 20 órakor a Torinói Balett társulata fog fellépni, április 7-én és 8-án ugyanabban az időpontban a Holland Táncszínház is bemutatkozik. A sajtótájékoztatón jelen volt többek között Dalibor Rožić, a városi tanács kulturális ügyekkel megbízott tagja is, aki mindenekelőtt gratulált a szervezőknek a jubileumhoz. Hozzátette, a város felismeri a fesztivál jelentőségét és minden támogatást megad a kivitelezéséhez. Az újvidéki közönség immáron tizenkilencedik esztendeje élvezheti a világ minden szegletéből érkező táncosok előadásait.

– Büszkék vagyunk a Belgrádi Táncfesztiválra, amely már régóta szilárd pozíciót tölt be a kortárs művészi táncok világtérképén. Komoly rendezvényről van szó, amely a hazai közönséget megismerteti a világ legismertebb táncművészeivel, ugyanakkor nem feledkezik meg a fiatalokról sem, akiknek lehetőséget biztosít arra, hogy bemutatkozzanak és megmutassák, hogy mit tudnak – fogalmazott Rožić.

Aja Jung, a Belgrádi Táncfesztivál igazgatója elégedettségének adott hangot, hogy a rendezvényt immáron tizenkilencedik éve Újvidéken is megrendezik, és a Szerb Nemzeti Színházban nagy horderejű előadásokat mutathatnak be.

– Mivel Belgrádban nem rendelkezünk táncra alkalmas színpaddal, ezért Újvidék vált a házigazdájává az olyan nagy jelentőségű előadásoknak, amelyek fontos részét képezik a programunknak. Az idén sem lesz ez másképp a Torinói Balett és a Holland Táncszínház ötven táncost számláló társulatával, akikhez három világhírű koreográfus csatlakozik, olyanok, akik már kortárs táncművészet történelmének részévé váltak – emelte ki Aja Jung, majd köszönetet mondott mindazon partnereknek, akik évek óta támogatják a fesztivált.

Joost Reintjes, a Holland Királyság belgrádi nagykövete rámutatott a hágai székhelyű Holland Táncszínház jelentőségére, amely az idén immár hetedik alkalommal szerepel a Belgrádi Táncfesztiválon. Felszólította az újvidéki közönséget, hogy április 7-én és 8-án látogassanak el a Szerb Nemzeti Színházba, hogy megtekintsék a La Ruta, az Istenek és kutyák, valamint a Figures in Extinction [1.0] című előadásokat.

Roberto Cincotta az Olasz Kulturális Intézet igazgatója szerint az idei fesztiválon szereplő három olaszországi társulat fellépése az olasz nagykövetség, a Belgrádi Táncfesztivál és a Nemzeti Táncszövetség közti sikeres együttműködés folytatását képezi.

Nyitókép: Jelenet a Figures in Extinction [1.0] című táncelőadásból