2024. április 20., szombat

Közösségteremtés, közösségmegőrzés

Kishegyes község önkormányzata támogatja a művelődési egyesületeket

Tegnap délelőtt Kishegyes község önkormányzata támogatási szerződést írt alá a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel. A pályázati úton elnyert támogatás összege mintegy 4 millió dinár, amit az egyesületek rendes működésére költenek.

A művelődési egyesületek fontos szerepet töltenek be sok ember életében, ezért nagyon fontos a támogatásuk – nyilatkozta Juhász Bálint, a községi képviselő-testület elnöke.

– Nagyon fontos az alulról építkező közösségek támogatása, hála istennek, nagyon sok ilyen van Kishegyes községben. Ilyenek a civil szervezetek, a szakmai szervezetek és a művelődési egyesületek, amelyek sok száz ember mindennapjaiban vannak jelen. Ez alkalommal a művelődési egyesületek éves működését biztosítottuk, mivel mind a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület, mind az idén 70 éves Petőfi Sándor Művelődési Egyesület kiemelten fontos a község magyar közössége számára. Ahol 250 gyermek fejlődéséről, a gyökerekhez való ragaszkodásáról gondoskodnak, ott jó helyen van a pénz. A két egyesületben mintegy 30 szakosztály működik, és mintegy 300 aktív tagjuk van. Színes művelődési életet hoznak a mindennapjainkba, többek között a néptánc, népdal, komolyzene, színjátszás, bábjáték, kerámiatárgyak készítése és a versmondás révén. Vajdaság egyik legjobb néptáncegyüttese Kishegyesen működik, és a kamara-néptáncegyüttes ötlete is innen ered – mondta az elnök, majd arról is szólt, hogy azért kiemelten fontosak a művelődési egyesületek, mert közösséget építenek. Egészen pici kortól összehozzák a gyerekeket, és a közösséghez való tartozás szálait szövik. Amikor évente több alkalommal megtöltik a kishegyesi és a bácsfeketehegyi színháztermet, akkor nagyon sok embernek nyújtanak kikapcsolódást és örömöt.

– Öröm számunkra, hogy idén is időben tudtuk biztosítani működésüket, pályázat útján. A művelődési egyesületek működésére 8 millió dinárt különített el az önkormányzat, ez a két egyesület ennek nagyjából a felét használja fel – mondta Juhász.

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elsősorban a működésére és a programjai költségeinek fedezésére fogja fordítani az önkormányzati támogatást – mondta el Linka B. Gabriella elnök.

– Számos szakcsoport működik az egyesületben, amelyek kétharmada népi jellegű. Gondolok itt a néptáncra, a népdalra, a citerára és a népi gyermekjátékokra. Emellett működik a kézimunka- és a kézművesszakosztályunk, valamint a komolyzenei szakosztály is. Új szakosztályok a kerámia és a bábos. Népes társaság a kishegyesi művelődési egyesület, tagságunk 180–200 fő között mozog. Szakcsoportjainkban a legfiatalabb, óvodás korosztálytól a legidősebbekig mindenki megtalálható. A legidősebb tagunk 85 éves – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy az elmúlt másfél év rányomta bélyegét az egyesület munkájára. A színházterem és a szövetkezeti otthon felújítása miatt a téli hónapokban beszorultak a tűzoltóotthon termébe, amit más civil szervezetek is igénybe vesznek. Emiatt több programot le kellett mondaniuk, de számítanak rá, hogy a felújítások hamarosan befejeződnek, és egy teljesen új teret kapnak. Terveik között szerepel a szakcsoportok bővítése is – árulta el Linka, majd hozzáfűzte, nagy előnyük, hogy a csoportvezetőik az egyesület tagjai közül kerültek ki.

Nagyon szerencsés helyzet, hogy Kishegyes községben a művelődési egyesületek éves működési támogatásban részesülnek – fogalmazott Hajvert Lódi Andrea, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület elnöke.

– A támogatás nagyon fontos a közösség kulturális életének megtartása szempontjából. Így nyílik lehetőség arra, hogy egész éven át folyamatos tevékenységekkel töltsük meg a bácsfeketehegyi kultúrotthont. Az elmúlt négy évben ennek a támogatásnak látszata is volt, hiszen évente 70-80 programot bonyolítunk le. A felnőttcsoportokkal együtt összesen 19 szakcsoportunk van. Ezek heti rendszerességgel találkoznak, emellett a kultúrotthonban zajlik a Topolyai Alapfokú Zeneiskola kihelyezett tagozatának a munkája is. Az elmúlt négy év hozadéka, hogy az otthon termeibe szinte nem lehet bejutni, a délutáni és az esti időszakban sokszor három helyszínen párhuzamosan zajlanak a foglalkozások – mondta az elnök, hangsúlyozva, hogy mindez nagyon fontos a közösség megerősítése és itt tartása érdekében.

Nyitókép: Az önkormányzat négymillió dinárral támogatja a két művelődési egyesületet (Lakatos János felvétele)