2024. március 29., péntek

Megújuló sportpályák

Szabadka Város idei évi költségvetéséből 6,5 millió dinárt fordítanak sportlétesítmények rendezésére. A subotica.com hírportál szerint a város pénzeszközeiből a Kisradanovác helyi közösség, valamint a Radanovác és Dusanovó területén lévő sportpályák, valamint a Sétaerdőben lévő rekortán futópálya újul meg.
Az elmúlt években lapunk hasábjain is több sportpálya felújításáról adtunk hírt. Ezen beruházások nemcsak a városi helyi közösségeket, hanem a kültelepüléseket is érintették. Azonban a városban továbbra is több olyan pálya van, amely felújításra szorul. A pályákon lévő kosárlabda-palánkok, kapuk, illetve a pályák mellett található padok, szemetesek bizony idővel tönkremennek, ugyanakkor annak is tanúi lehetünk, hogy a pályák talaja is sokszor megrepedezik. A pályák rendszeres karbantartást igényelnek, és amennyiben ezeket elmulasztják az illetékesek, már csak egy-egy nagyobb renoválás menti meg azokat.
A hírportálnak adott nyilatkozatában Nebojša Gabrić, a Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat képviselője elmondta, hogy a kisradanováci helyi közösségben lévő pályák teljes egészében megújulnak.
– A Kisradanovácon lévő pályák teljes körű felújítása magába foglalja új kosárlabdapalánkok kihelyezését, emellett új háló kerül a palánkok gyűrűjére és a kapukra is, a röplabdapályán pedig új oszlopokat helyezünk el. Emellett a talajt és a padokat is rendbe tesszük, újra felfestjük a pályavonalakat, és szemeteseket helyezünk el – mondta a közvállalat illetékese, aki hozzátette, hogy Dusanovón rekortánnal borítják be a kosárlabdapályát, ugyanakkor a sétaerdőben lévő futópálya és szabadtéri edzőterem is megújul.