2024. április 19., péntek

A szakmai fejlődés egyik állomása

Ingyenes szakmai továbbképzést tartottak pedagógusoknak a szabadkai MTTK-n

Szombaton a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megtartották a Téli Egyetem elnevezésű egy napos ingyenes képzést pedagógusok számára. A képzés részleteit az eseményen Pintér Krekity Valéria, az intézmény oktatási dékánhelyettese ismertette a sajtó képviselőivel.

– Intézményünk immár hagyományosan az idén is megtartja Téli Egyetemét, vagyis az akkreditált továbbképzését, melyet az MNT-vel közösen szerveztünk meg. A mai napra három képzési programot hirdettünk meg. Az egyik a projektoktatással kapcsolatos, amely az óvodapedagógusoknak szól. Továbbá tartunk egy stresszoldó, személyiségfejlesztő, kommunikációfejlesztő tréninget is. A harmadik képzésünk témája pedig a robotok alkalmazása az oktatásban. A projektoktatással kapcsolatos képzést azért szerveztük meg az óvodapedagógusok számára, mert ezt már szinte mindenütt alkalmazzák. Ezt a képzést mi gyakorlati képzésnek szántuk. A résztvevők száma korlátozott volt, de sokkal több jelentkezőnk volt, így végül minden jelentkezőt fogadtunk. Műhelymunkákat, kerekasztal-beszélgetéseket tartunk, ahol a jó gyakorlati példákat próbáljuk felvetni, valamint a pedagógusok által felvetett kérdésekre válaszokat keresni – magyarázta a dékánhelyettes.

A képzés megnyitóján részt vett Varjú Potrebić Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja is, aki a következőket mondta a sajtó képviselőinek:

– A szakmai továbbképzés egy nagyon fontos terület a pedagógusok szakmai fejlődésében. Manapság szinte a pedagógus lelkére van bízva, hogy képezze magát, de ez nem jelenti azt, hogy attól nem vesz részt ilyen továbbképzéseken, függetlenül attól, hogy a szabályzat teljesen leredukálta a pontoknak a gyűjtését, a ciklusok számolását. A pedagógus ugyanis tudja: ahhoz, hogy kompetenciái erősödjenek, hogy a tanulók teljesítményei fejlődjenek, ehhez neki folyamatosan képeznie kell magát. Ezért az MNT fontosnak tartja az ilyen kezdeményezések támogatását, ezzel is segítve az óvodák, az általános és középiskolák költségvetését, ahol nagyon szűkös kerettel rendelkeznek a pedagógusok továbbképzésének biztosításához – nyilatkozta a végrehajtó bizottság tagja.

A képzésen az egybegyűlt pedagógusokat Pintér Krekity Valéria köszöntötte, majd Varjú Potrebić Tatjana mondott rövid beszédet, aki kiemelte, hogy az MNT a jövőben is támogatni fogja a Téli Egyetemhez hasonló szakmai továbbképzéseket. A megnyitó után megkezdődtek a gyakorlati képzések a pedagógusok számára.

Nyitókép: A megnyitón Varjú Potrebić Tatjana szólt a pedagógusokhoz (Fotó: Patyi Szilárd felvétele)