2024. március 28., csütörtök

Ultrahangos vizsgálat a falvakban

Egyedülálló egészségügyi akciót indított a zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségház

Figyelemre méltó és egyedülálló egészségügyi akciót indított el tegnap Zombor város támogatásával a zombori Egészségház. Annak érdekében, hogy a diagnosztikai vizsgálatokat elérhetőbbé tegyék a falvakban élő emberek számára, a bezdáni rendelőben a háziorvos által javasolt pácienseken hasi, pajzsmirigy ultrahangot, szükség esetén pedig mell ultrahangot, teljes vérkép- és EKG-vizsgálatot végeztek. A további településekre is kiterjedő akcióról dr. Úri Emese, a zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségház igazgatója számolt be.

– A zombori egészségházon belül az elmúlt két évben nagy súlyt fektetünk arra, hogy felszereljük a falusi ambulanciákat és továbbképezzük az ottani szakembereket. A projektben részt vett Zombor város is, egy betegszállító kocsit vásárolt az egészségháznak, amellyel eszközöket, illetve szükség szerint a mozgásképtelen pácienseket szállítjuk a falusi egészségházakba. Mindezzel közelebb hozzuk a diagnosztikát, az eszközöket és a szakembereket a betegekhez. Ugyanakkor nagyon örülünk annak, hogy a fiatal kollégák kifejezetten érdekeltek abban, hogy továbbképezzék magukat – mondta az egészségház igazgatója.

Hozzátette, a szállítható ultrahangos gépet tartományi támogatásból vásárolták. Az akcióval azokhoz a betegekhez igyekeznek eljutni, akik valamilyen oknál fogva nem tudták idejében elvégezni a kezelőorvosuk által elrendelt vizsgálatot. Mint elmondta, első körben a Zombor környéki nagyobb falvakat járják be. Bezdánnal kezdték, a következő héten Sztapárra, majd Nemesmiliticsre, Őrszállásra és Kerényre mennek el.

– Később szükség szerint a kisebb falvakat is meglátogatjuk. Most egyelőre úgy csoportosítottuk a vizsgálatokat, hogy a környező kisebb falvakból is fogadjuk a betegeket és így sokkal gyorsabban el tudják végezni a vizsgálatokat, mintha a zombori kórházba jelentkeztek volna be – ecsetelte dr. Úri Emese.

Kiemelte, az akció látogatottsága szükségessé teszi, hogy a programot folyamatossá tegyék.

– Az egészségház egyik szakképzett nővére is jelen van most Bezdánban és a cukorbetegek speciális lábvizsgálatát végzi. Az ilyenfajta vizsgálatra időszűke miatt még a szakrendelőkben sincs lehetőség, habár ez lehetővé teszi, hogy idejében fel tudjuk ismerni a cukorbetegségben szenvedők helyzetét és veszélyeztetettségi szintjét – számolt be az igazgató.

Kosanović Nagy Antónia Zombor városi tanácsos elmondta, a város és a lakott területek egészségügyi ellátásának javítása érdekében Zombor az elmúlt három évben három fontos programot támogat a Dr. Đorđe Lazić Egészségházon keresztül.

– A fogak egészségének megőrzése érdekében az Egészséges fogat mindenkinek program keretében kilenc teljes felszereltségű fogorvosi széket vásároltunk. Továbbá a Professzionalitás és felszereltség mindenkinek elnevezésű programon keresztül tavaly egy teljes felszereltségű egészségügyi járművet, mentőautót vásároltunk az egészségháznak, amellyel ma elhozták Bezdánba a vizsgálatokhoz szükséges eszközöket. Zombor a múlt évben nagy erőfeszítéseket tett az infrastruktúra fejlesztésére is. Befejeződött a zombori egészségház rekonstrukciója, majd felújítottuk a kerényi, a doroszlói és a regőcei rendelőt. Célunk, hogy a közeljövőben ez a folyamat minden településen végbemenjen és ezzel hozzájáruljunk ahhoz, hogy az orvosoknak és a lakosoknak nemcsak a munka, hanem a vizsgálatok terén is jobb feltételeket biztosítsunk – hallottuk a városi tanácsostól.

A bezdáni programtájékoztatón jelen volt még Jankovich Szilárd Zombor városi tanácsosa, Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere, Csapó Judit, a zombori városi-képviselő testület képviselője.

Nyitókép: Sokan igénybe vették a vizsgálatokat (L. Móger Tímea felvétel)