2025. június 22., vasárnap

Ki korán kel, jó portékát lel

Vásár Magyarkanizsán

Az idei második vásár igazán tartalmas és sikeres volt most vasárnap Magyarkanizsán. Sokan voltak, nagy volt a kínálat, nagy volt a hőség is, mégis kellemesen elfért minden és mindenki a nagy vásártéren, ahol plusz tartalmakkal is bővítették a most már újra régi fényében tündöklő, közösségi eseményt. Ezúttal a már jól megszokott vérnyomás és vércukorszint mérés és természetesen az árusok, lovasok és gyermekprogramokat szolgáltatók mellett új tartalommal is kedveskedtek az odalátogatóknak. Már kora reggel megjelentek az oldtimeresek, akik szebbnél szebb régi járműveket állítottak ki, és igazán nagy sikert arattak, hisz az újdonság varázsa kedvezően hatott mindenkire. Talán ez is lesz az egyik titka a magyarkanizsai vásár sikerének, hogy folyamatosan megújul, megmaradnak azok a részletek, melyektől igazi egy ilyen rendezvény, a sokszínű kínálat, de itt nem csak bevásárolni lehet, hanem szórakozni is. A gyerekeket kisállatsimogató és kvízjáték is várta, illetve az egész család lovaskocsikázhatott is, így mindenkinek volt megfelelő program. Ha ez még nem lett volna elég, olyan ételkülönlegességekkel is várták a vásározókat, amit nem biztos, hogy ebben a hőségben otthon is elkészítenének. Hatalmas bográcsokban főtt a birkapaprikás, a másik standnál pedig piroslott a csülök is. A jól megszokott pljeszkavica se maradt el, de a kürtőskalács illata is messze szállt. Aki viszont mást szeretett volna enni, azt is megtehette, mert a helyszínen sütötték a halat is. A vásárban a használt árutól a legújabbakig mindent be lehetett szerezni, sőt, egyre több kézműves portéka is helyet kapott, szebbnél szebb táskák, de még házi készítésű szörpök is. A virágárusok sem maradtak otthon,  a söprűkötők is, valamint a gyékényfonók is jelen voltak, de a fából készült használati és dísztárgyakat kínálók is üde színfoltjai voltak a vásárnak. Már megjelentek a dinnyeárusok, krumpli, cseresznye és barack is szerepelt a sokszínű kínálatban.

A magyarkanizsai helyi közösség szervezésében a vásár most már igazi közösségi élménnyé vált itt is, csak az sietett haza, akinek otthon főtt a levese, sokan viszont a vásárban is ebédeltek, és csak késő délelőtt vették az irányt a hűvös szobákba, vagy épp a Tisza-partra.

Képes beszámolót jövő heti lapszámaink egyikében találhatnak!

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Senki se tért haza üres kézzel a magyarkanizsai vásárból (Gergely Árpád felvétele)