2024. március 29., péntek

Zuckerberg 3,4 milliárd dollárt fektet egészségügyi kutatásokba

A Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója és felesége, Priscilla Chan filantróp tevékenységét irányító vállalat 3,4 milliárd dollárt költ az emberi egészség előmozdítására a következő 10-15 évben – jelentette be a szervezet szóvivője, Jeff McGregor helyi idő szerint kedden.

A Chan Zuckerberg Initiative (CZI) nevű kezdeményezés új erőfeszítésének célja, hogy „térben és valós időben megfigyelje, mérje és elemezze az emberi test biológiai folyamatait".
A kezdeményezés azt tűzte ki céljaként, hogy az évszázad végéig minden betegség gyógyíthatóvá, megelőzhetővé vagy kezelhetővé váljék. A CZI jelezte, hogy a következő tíz évben az ezt elősegítő kutatások, intézmények és technológiák létrehozásán fog dolgozni.
Jeff MacGregor szóvivő elmondta: tizenöt éven keresztül, összesen 500 millió dollárt fordítanak arra, hogy a Harvard Egyetemen létrehozzanak egy, a mesterséges intelligenciával foglalkozó intézményt, amelyet Zuckerberg édesanyjáról, Karen Kempner Zuckerbergről neveznek el. További 600-900 millió dollárból új orvosbiológiai képalkotó intézet jön létre. Egymilliárd dollárt kap a Chan Zuckerberg Biohub Network, amelynek célja, hogy összefogja a tudományos intézményeket „a nagyszabású tudományos kihívások" megoldása érdekében. Ezen kívül tíz éven át összesen 800 millió dollár és egymilliárd dollár közötti összeget juttatnak a Chan Zuckerberg Biohubnak, amely a betegségek kezeléséhez szükséges technológiák kifejlesztésével foglalkozik.