2021. október 25., hétfő
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Munkaidőn kívül szabad az orvos

Az egészségügyi szakértők oltásellenes kollégáik felelősségre vonását követelik

Ismét az egészségügyi szakértők véleménynyilvánítási szabadságának a kérdésével foglalkozott a szakma a koronavírus-járvány kapcsán. Predrag Sazdanović nőgyógyász és egészségügyi államtitkár ehhez fűződően közölte: munkahelyükön az orvosok kötelesek tartani magukat az állami szervek által megfogalmazott javaslatokhoz, a véleményszabadsághoz a munkaidőn kívül van joguk. Az SZRTV műsorában a következőképpen fogalmazott: „Mostanra tény, hogy a vírus létezik. Az is tény, hogy egyesek, elsősorban a polgárok veszélyeztetett kategóriái, akik közé az állapotos nők is tartoznak, elhunyhatnak a fertőzés következtében. Az szintén tény, hogy létezik védőoltás, amely megakadályozza a legsúlyosabb tünetek kialakulását, mint ahogyan az is, hogy eddig senki nem halt meg a védőoltás következtében. A Szerbiai Nőgyógyászok Egyesülete, az Egészségügyi Világszervezet, valamint más országok közegészségügyi szerveinek a javaslataira támaszkodva az állapotos nők immunizációját javasolta, s ezt a Batut Közegészségügyi Intézet is elfogadta. Ám mivel nemcsak az állapotos nőkről van szó, Szerbiában minden orvosnak minden egyes személy immunizációja tekintetében az a kötelessége, hogy figyelemmel kísérje a hivatalos ajánlásokat, és javasolja a védőoltás felvételét. Aki ezt nem teszi meg, büntetőjogi felelősség terheli. Ebben a járványhullámban az állapotos nők különösen veszélyeztetetté váltak, mi van akkor, ha egy újabb vírusmutációt követően esetleg a gyerekek is azzá válnak? Amikor megteszik az első bűnvádi feljelentést az ellen a nőgyógyász ellen, aki az állapotos nőnek nem javasolta a védőoltást, majd a nő később megfertőződött és meghalt, feltehetőleg minden kolléga észhez tér."
Az N1 tv műsorában szintén azzal foglalkoztak, hogy csak októberben négy állapotos nő, illetve kismama hunyt el, mert nem vette fel a védőoltást, miközben brit kutatások bizonyítják, hogy éppen ez a társadalmi csoport az egyik legveszélyeztetettebb. Radmilo Janković, a Niši Klinikai Központ igazgatóhelyettese szerint az elhunyt kismamák a legkevésbé bűnösek, hiszen ők nemcsak önmagukért, hanem a magzatért is aggódnak. A médiában és a közbeszédben terjengő téves információk mennyisége felfoghatatlan – emelte ki Janković, mondván, hogy a nőknek vagy az oltóponton ügyelő orvos, vagy nőgyógyászuk tanácsolta, hogy ne vegyék fel a védőoltást. Jó lenne, ha egyes orvosokat végre felelősségre vonnának, hiszen ők nem „mesemondók" vagy „pletykás nénik", akik a kávészünetekben vagy egy-egy tévéműsorban bármit kimondhatnak, a legkevésbé olyasmit, ami szemben áll a hivatalosan elfogadott tudományos állásponttal – nyomatékosította Janković, majd elmondta: olyan történeteket is hallott már, hogy az állapotos nők az oltóponton megpróbálták elrejteni a terhesség jeleit, csak hogy megkapják a védőoltást.
A többség nem tartja be az alapvető óvintézkedéseket, ezzel párhuzamosan a hideg időjárás miatt az emberek egyre többet tartózkodnak zárt helyiségben, miközben az átoltottsági arány rendkívül alacsony, így nem valószínű, hogy a járványhelyzet belátható időn belül érdemben jobbá válik – értékelte Milanko Šekler, az állatorvosi mikrobiológia és immunológia doktora az SZRTV-nek. Mint hozzátette, ha nem változik meg az emberek magatartása, az agónia egy darabig biztosan nem ér véget.
– Ismerek olyan családokat, amelyekben mindenki fertőzött, ám nem minden családtag teszteltette magát, hogy ne legyenek mindannyian karanténban. Ennek tükrében nem fogalmaznék meg becsléseket azzal kapcsolatban, hogy mit jelent, ha egy adott napon az előzőhöz képest mondjuk ezerrel kevesebb fertőzést jegyeznek. Az orvosoknak, akik nyilvánosan ellenzik a védőoltást, azt tanácsolnám, hogy csatlakozzanak a Covid-kórházak piros zónáiban dolgozó kollégáikhoz, és bizonyítsák hatalmas szaktudásukat – fogalmazott Šekler.

6699 új fertőzött – 51 elhunyt

A tegnap közzétett hivatalos járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 6699 új fertőzést jegyeztek, 22.314 koronavírustesztet végeztek el, így a pozitivitás aránya 30 százalék. A vizsgált egy napban hivatalosan 51 Covid-páciens hunyt el, a járvány kezdete óta 8892. Két nap minimális csökkenés után ismét növekedett a kórházban elhelyezett Covid-páciensek száma – hattal –, tegnap 6597 pácienst gyógykezeltek, közülük 288-nak mesterséges lélegeztetésre van szüksége, 19-cel többnek, mint egy nappal korábban. Vajdaságban előző nap 1796 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 458-at.