Maja Gojković tartományi kormányfővel folytatott tegnap megbeszélést Újvidéken a tartományi képviselőházban Juhász Bálint, a parlament elnöke. A két intézmény együttműködéséről, közös céljairól bes...
Belföld
Darija Kisićet választotta meg a szerb kormány a belgrádi Torlak Virológiai, Vakcinák és Szérumok Intézetének igazgatójává. Erről, vagyis arról, hogy az intézet élén Luka Dragačevićet, a korábbi ig...
AZ ESEMÉNYHEZ GALÉRIA IS KAPCSOLÓDIK.
– Évtizedekkel korábban könnyebb volt újságírónak és politikusnak is lenni, akkor még nem éltük az álhírek korszakát, nagyobb közönséget lehetett elérni egyet...
A múlt héten a köztársasági képviselőház által módosított választói névjegyzékről szóló törvénynek köszönhetően, vagyis annak, hogy azok, akik 2023. július 1-je után változtatták meg lakhelyüket, c...
Miloš Vučević miniszterelnök nyitotta meg a negyedik Think-Tank konferenciáját, ebből az alkalomból kijelentette, hogy Szerbia az Egy övezet, egy út kezdeményezésen belül a legjobb példa az infrast...
Elsők közt nevezte ki a kormány a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárait.
Amint arról Miloš Vučević miniszterelnökkel és a Szerb Haladó Párt elnökével a kormány megválasztását megelőz...