2024. március 28., csütörtök

Ahol játszva tanulnak

Kincses Tarisznya Nemesmiliticsen

Nemesmilitics tizennyolcadik alkalommal ad otthont a Kincses Tarisznya tábornak, amely a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében, Krizsán Valéria és Szabó Márta tanítónők vezetésével zajlik. Az egy héten át tartó tábor június 28-án, hétfőn kezdődött, 72 résztvevő gyerekkel indították. Vajdaság több területéről, Beodráról, Maradékról, Törökbecséről, Bezdánból, Bácsgyulafalváról (Telecskáról), Bajmokról, Topolyáról, Csonoplyáról, Budapestről és természetesen Nemesmiliticsről is vannak résztvevők.

Szabó Márta tanítónő elmondta, a foglalkozások nagyon változatosak, vannak csapatépítő játékok, a hagyományok tárgykörét érintő kézműves-foglalkozás, de a résztvevők ismerkedtek Nemesmilitics történetével is, továbbá látogatást tettek a helyi templomban, az Önkéntes Tűzoltó Testületben, ahol habfürdős kikapcsolódásban is részük lehetett. Felelevenítették a Szent Iván-napi szokást, a tűzugrást is, az ehhez kapcsolódó mondókákkal, dalokkal együtt. Ünnep okán ellátogatnak majd a Csonoplya és Nemesmilitics közötti Sarlós Boldogasszony fogadalmi kápolnába is.

– A gyerekek ügyesek, szorgalmasak. Nagyon élvezték a környéken tett kirándulást is, ugyanis Zomborba és Doroszlóra látogattunk el. Zomborban a Városi Múzeumot és a megyeházat tekintettük meg. A Doroszló-Szentkúton a Kuckó Gyermeksarok látta vendégül uzsonnával a gyerekeket, a zombori Laza Kostić Kulturális Központ szervezésében pedig tartalmas programokban vettek részt, Toldi István kupuszinai népmesemondó, Ódry Terézia biológus szerzett emlékezetes pillanatokat a táborozók számára, továbbá Szitás Mária művelődésszervező vezetésével, Móger Tímea doroszlói irodalmár közreműködésével verses játékban vehettek részt. A mindennapi foglalkozások során nagy segítség számunkra, hogy a Németh László Kultúregyesület részéről a termet és minden azzal járó eszközt megkaphattunk. A helyi Testvériség-egység Általános Iskolának köszönhetően technikai és sporteszközökkel is fel vagyunk szerelve. Nem utolsósorban pedig nagy segítséget jelent a szülők támogatása, a vendéggyerekek elszállásolását, ellátását a nemesmiliticsi szülők közreműködésével tudjuk megoldani. Mindenki nagyon jól érzi magát, a résztvevők játszva tanulnak a nemcsak nyelvi, hanem a hagyományőrzéssel is megismertető foglalkozásokon – hallottuk Szabó Mártától.

A táborban a gyerekek a népi hangszerek közül megismerkedtek a citerával, ezenkívül néptáncoltak, mézeskalácsot sütöttek, szójátékot játszottak, továbbá selyemfestést tanultak, méhészeti előadást hallgattak, mézet kóstoltak, de sportversenyt és jelmezes felvonulást, fodrászversenyt is szerveztek. A továbbiakban íjászkodás, kirándulás is zajlik, környezetvédelmi ismertető, ügyességi játékok és Ki mit tud? verseny vár még a gyerekekre. Amit pedig a hét folyamán megtanultak, annak bemutatásával zárul majd a tábor.