Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak tegnap az alkalmazottak az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézetben a neves növénynemesítő intézmény nehéz helyzete és Dragan Pantović szakszervezeti elnök elbocsátása miatt.
A tiltakozók négy követelést fogalmaztak meg.
Gazdaság
Szeptember 25-éig folyamatosan lehet pályázni a Legjobb Vajdaságból minőséget tanúsító védjegy kiérdemlésére, amely számos szempontból biztosít előnyt a termékeknek és szolgáltatásoknak a piacon, d...
A termelők elégedetlenek azzal a 40 dináros ajánlattal, amelyet az étolajgyárak elsődlegesen felkínáltak a napraforgó idei termésének kilogrammjáért. Bejelentették, hogy tiltakozásokat szerveznek,...
Az egyik kölcsönből a Szerbia és Magyarország közötti kőolajvezeték építését finanszíroznák.
A betakarítás eddig a területeknek nagyjából a három százalékán fejeződött be.
Vučić bejelentése szerint év végéig elkészülhet az EXPO területét a repülőtérrel, illetve a repülőteret Belgrád központjával összekötő vasúti kapcsolat.

