A Cégnyilvántartási Ügynökség (APR) megjelentette A száz leg... elnevezésű listát, amelyen az ország gazdasági növekedéséhez leginkább hozzájáruló gazdasági társaságok szerepelnek. A 2025-ös mérsékelt fejlődéshez az adatok és az elemzések szerint 100 olyan nagyvállalat járult hozzá, amelynek a legmagasabb volt az üzleti jövedelme, valamint 100 olyan cég, amely tavaly a nettó jövedelem terén mutatott ki legmagasabb összegeket.
Az első, azaz az üzleti jövedelem szerint rangsorolt listán 98 óriáscég és 2 közepes nagyságú vállalat szerepel. Ezek az ország össz gazdasági jövedelmének 28,7 százalékát valósították meg, és a pénzügyi teljesítés 27,9 százalékát tudhatják magukénak. Szerbia össz dolgozójának 16,4 százalékát is ez a 100 cég alkalmazta – áll az APR jelentésében. Ugyanitt kiemelik, hogy a szóban forgó nagyvállalatok többsége a kis- és nagykereskedelemben üzletel. A száz cég közül 91-et egy évvel korábban is a legmagasabb üzleti jövedelmet megvalósítók közé soroltak – mutatják az elemzések.
A legmagasabb nettó jövedelmet megvalósító 100 cég az össz gazdasági jövedelem 43,1 százalékát realizálta, és 22,9 százalékban járultak hozzá a pénzügyi teljesítésekhez. A második leg... listán szereplő 100 cég az ország munkavállalóinak 9,6 százalékát foglalkoztatta 2025-ben. A rangsorban 88 nagyvállalat, 4 közepes, 1 kicsi és 7 mikrocég sorakozik. Többségük a feldolgozóiparban tevékenykedik, amelyből kiemelkedik a bányászat – írják az elemzők. Hozzáteszik: a 100 legjobban jövedelmező cégből 71-et a 2024-es, nettó jövedelmet kimutató lista is jegyzett.
Az APR az elemzéseket a 2025-ös évre átadott pénzügyi jelentések alapján végezte el. A rangsort az üzletelés sikere, valamint a pénzügyi kapacitások és vesztességek szerint állították fel: összesen 112 436 céget vizsgáltak. Az összesített üzleti jövedelem alapján a legsikeresebb öt cégnek a Szerbiai Villanygazdaságot (EPS), a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) újvidéki kirendeltségét, a szerbiai Zijin Copper és a Zijin Mining Group cégeket, valamint a szerbiai Telekom vállalatot nyilvánították a tavalyi eredmények alapján.
Nyitókép: A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) a második helyen szerepel a listán (Fotó: Dávid Csilla)



