Péterváradról indultam Szabadka felé. Szép, új szerelvény érkezett Belgrád felől: tiszta forma, modern belső, európai látvány. Olyan vonat, amelyre jó ránézni, és amelyről büszkén el lehet mondani, hogy kétszázzal száguld. Körülötte viszont a megszokott díszlet: üres cigarettásdobozok, csikkek és szemét a sínek között. A balkáni valóság külön dekorációként várta az európai vonatot. A sínek mellett ott hevert mindaz, amit nem visz el sem a menetrend, sem a sebesség, sem az ünnepélyes átadás hangulata. Aztán megállt a szerelvény, és mielőtt az utasok leszállhattak volna, már indult is a tolakodás felfelé. Senki nem vár, senki nem enged, mindenki első akar lenni, mintha a civilizáció a könyöknél kezdődne. Kétszázzal megyünk előre, de felszálláskor még mindig egymáson keresztül. A technika új, a kultúra régi. Az európai viselkedést nem lehet menetrend szerint beállítani.
