2026. október 16., péntek

Olcsón érkezhetnek a malacok Európából

Szerbiában nem várható jelentős csökkenés a disznóhús árát illetően
0:00 / 0:00 Magyar Szó hangos cikk

Csaknem 30 százalékkal zuhant a malacok ára az Európai Unió piacán, amelyen jelentős mennyiségű hústöbblet jelent meg. A szerbiai állattenyésztők attól tartanak, hogy az olcsó hús beáramlik a hazai piacra is, miközben a termelők már így is jelentős vesztességekkel dolgoznak. Nenad Budimović, a Szerbiai Gazdasági Kamara állattenyésztéssel foglalkozó egyesülésének titkára szerint nem valószínű, hogy az európai piacon tapasztalt zavar miatt a disznóhús ára csökkenne a területeinken, ugyanakkor lehetőséget lát a hazai termelők számára, hogy olcsóbban hozzanak be az országba malacokat.

A kamara szakembere szerint több oka is van annak, hogy az unióban jelentősen csökkent a hús ára: az egyik ezek közül az a zavar, amelyet az afrikai sertéspestis megjelenése okozott a nemzetközi piacon. Ezt elsősorban az a kínai döntés okozta, mely szerint a nagyfelvásárlónak számító állam csak azokból az országokból importál mélyfagyasztott disznóhúst, amelyekben az utolsó három évben nem jegyeztek afrikai sertéspestissel fertőzött egyedet. Kína ugyanis korábban jelentős mennyiségű húst importált, ám mára jócskán megnövelte a termelését, így nincs rászorulva arra, hogy továbbra is külföldről pótolja a hiányt – magyarázta Nenad Budimović. Kiemelte, hogy emellett az unióban megjelenő disznóhústöbblet hátterében az is jelen van, hogy megváltoztak a fogyasztói szokások: manapság már a csirkehús iránt a legnagyobb az érdeklődés az európai piacon. A szakember hozzátette: a piaci változások következtében az EU már lecsökkentette a tenyésztett egyedek számát. A hústöbblet értékesítésére azonban új piacokat kell biztosítania: lehetőségként Vietnámot említette.

A szerbiai termelők a hazai szükségletek 65 százalékát biztosítják, a hiányt pedig az Európából érkező mélyfagyasztott húsból pótolják, amelyet elsősorban feldolgozásra importálnak. A szakember szerint ez az arány nem változik meg jelentősen attól, hogy az unióban 30 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni jelenleg a disznóhúshoz.

Lehetőség ez azonban arra, hogy az állattenyésztőink jelentősen alacsonyabb áron importáljanak malacokat Európából – mutatott rá Budimović.

A szakértő szerint a disznóhús jelenlegi, élősúlyért felszámolt kilogrammonkénti 220 dináros ára olyan határ, amely ugyan nem biztosít extra jövedelmet a tenyésztőknek, de szolid haszonnal fedezni tudják a költségeiket. Amennyiben ebben a helyzetben nagyobb mennyiségben importálnak malacokat, akkor az rövid távon megoldást jelenthet számukra, mindaddig, míg meg nem erősödik a szerbiai termelés – véli a kamara megbízottja.

A végső termékek árairól szólva kiemelte, hogy a hízók árának csökkenése a piacon nem egyenesen arányos a végtermékek árának csökkenésével. Magyarán: az olcsóbb élősúly nem jelenti azt, hogy a boltok polcaira kerülő termékek is olcsóbbak lesznek. Ez ugyanis a haszonkulcs alakulásától is függ, amelybe a nyersanyag mellett többek között beleszámítódik a szállítás költsége és az állatok tápláléka is, amelynek biztosítását az aszályos év is befolyásolta – sorolta fel azokat az árképző tételeket a szakember, amelyek miatt úgy véli, hogy nem lesz olcsóbb a hústermékek ára a hazai kereskedelemben. 
 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótos András felvétele