2024. április 19., péntek

A metró megépítése új perspektívát jelent Belgrádnak

Tomislav Momirović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter elmondta, hogy a metró megépítése új perspektívát jelent Belgrád számára, és hogy a városnak, ha a következő öt-hat évben nem építik meg a metrót, még nagyobb forgalmi dugókkal kell szembenéznie.

Momirović a képviselőházban elmondta, hogy a polgárok életszínvonala „az elmúlt néhány évben megduplázódott", és a városban még nagyobb lesz a tömeg.

A képviselőknek a metróról és a városi vasútról szóló törvényjavaslatot ismertetve elmondta, hogy a metroprojektről 1971 óta beszélnek, de a jelenlegi kormány megvalósítja a projektet, az első metróvonal építése tavasszal kezdődik.

„Ha ezt nem építjük meg, akkor véglegesen korlátozni fogjuk városunk fejlődését" – mondta Momirović, és felszólította a képviselőket, hogy támogassák ezt a törvényt.

A nap végéig a képviselők még öt törvényt mérlegelnek az építés és a közlekedés területén, valamint a REM tanács tagjelöltjeiről is döntenek.