Szerbia exportjának 65 százaléka az Európai Unióba, 15 százaléka pedig a CEFTA-régióba irányul. Más európai országokba – Oroszországot is beleértve – mindössze 6 százalék jut. Különösen gyenge Szer...
Gazdaság
A világ négy legnagyobb kereskedelmi vetőmagvállalata – a Bayer, a Corteva Agriscience, a Syngenta és a BASF – együtt a globális vetőmagpiac mintegy felét ellenőrzi, miközben ugyanez a négy vállala...
A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) közölte, hogy az IPS NBS rendszer résztvevőivel együttműködve lehetővé tette a deeplink-, vagyis mélyhivatkozás-alapú technológia alkalmazását a „Prenesi” szolgáltatás...
A gazdasági minisztérium közölte, hogy értékesítésre kínálják a Részvényalap tulajdonában lévő tíz részvénytársaság részvényeit. A minisztérium bekapcsolódik a Belgrádi Értéktőzsdén folyó kereskedé...
A mesterséges intelligencia (MI) az elmúlt években a gazdaság egyik legfontosabb növekedési tényezőjévé vált. Hatása pedig már jóval túlmutat a technológiai vállalatokon.
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint tavaly világszerte mintegy 7000 humanoid robotot értékesítettek ipari és professzionális felhasználásra. Ezek többsége még nem végzett produktív munkát, hanem elsősorban kutatóintézetek és vállalatok vásárolták meg adatgyűjtés céljára.

