2024. április 20., szombat

A Torlak Intézetben betöltötték a Szputnyik V kontrollsorozatát

Nenad Popović, innovációs és technológiai fejlesztési miniszter ma az orosz szakértőkből álló küldöttséggel találkozott, akikkel szemügyre vette az első pár Szputnyik V típusú vakcina kontrollsorozatának megtöltését a belgrádi Torlak Intézetben.

A kabinet közleménye szerint az orosz szakemberek kivételesnek értékelték azt a dinamikát, amellyel Szerbia megalapozza a vakcina gyártását.

A miniszter elmondta, hogy a mintát a hét végéig elküldik az orosz Gamaleya Intézetbe (Gamaleya National Center of Epidemiology and Microbiology), hogy megbizonyosodjanak annak minőségéről.

Részletezte továbbá, hogy az első dózisból 1180 üveget és a második dózisból is ugyanennyit küldenek elemzésre. Az orosz intézetben 21 napon át vizsgálják majd a vakcina minőségét.

A küldöttség nagyon meg volt elégedve a Torlak felszereltségével és a a személyzetével.

Popović kijelentette, hogy az első szakasz után, mely a vakcina szállítását, csomagolását és továbbítását jelentette, készen állnak a következő szintre is, amely az oltás előállítását jelenti. Azt is elárulta, hogy a hazai Torlak a kihíváshoz rendelkezik a tudással és a szakképzett munkaerővel, ám további felszerelések vásárlására lesz szükség, valamint a kapacitások bővítésére.