Január 1-je óta több mint 55 ezer elektronikus betegszabadságot nyitottak meg Szerbiában, és csaknem ötezer esetet továbbítottak az e-rendszeren keresztül az orvosi bizottságoknak – nyilatkozta Nikola Radman, az Egészségügyi Minisztérium képviselője a minap a szerb sajtónak. A szakember szerint rendkívül elégedettek az új rendszerrel, amelybe az orvosok is fokozatosan belerázódnak.
Gazdaság
A termelők és a szakemberek szerint az eddigi hideg nem okozott károkat, a hótakaró pedig kedvezően hat a szántóföldi és kertészeti kultúrákra – írja a Szerbiai RTV.
Suzana Vasiljević, az államfő médiatanácsadója ma kijelentette, hogy a NIS-ben lévő orosz részesedés átvételéről folytatott tárgyalások a végső fázisba érkeztek, és arra számít, hogy a tárgyaló fel...
Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajvállalatok Szövetségének főtitkára ma kijelentette, hogy Szerbiában jelenleg stabil a kőolajellátás, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a helyzet nem nyújt hosszú t...
Január 1-jétől egyenes járatok közlekednek Belgrád és a spanyolországi Alicante között – jelentette be az Air Serbia. Ezzel ez a légitársaság nyolcadik útvonala Spanyolország területén.
Az Egyesült Államok január 3-án nagyszabású és villámgyors katonai akciót hajtott végre Venezuelában, ahol az utóbbi húsz évben – előbb Hugo Chávez államfő, majd 2013 óta hivatali utóda, Nicolás Maduro mandátuma alatt – látványosan megerősödött az orosz és a kínai befolyás. Amerikai kommandósok egy vakmerő rajtaütéssel Caracasban elfogták Madurót és feleségét, Cilia Florest, s azonnal elhurcolták őket az Egyesült Államokba.

