2024. április 18., csütörtök
IRAK

Holttesteket találtak

Korábban elrabolt és meggyilkolt 13 török állampolgár holttestére találtak rá egy barlangban török katonák az észak-iraki Gara térségben, ahol szerda óta török légi, majd szárazföldi egységek folytattak műveletet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen – közölte Hulusi Akar török védelmi miniszter vasárnap a művelet irányítását végző központban. Hulusi Akar a tájékoztatón rámutatott: a február 10-én indított beavatkozás egyik célja az volt, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a PKK által elhurcolt török állampolgárok ügyében, de erről korábban biztonsági okok miatt nem tájékoztatták a nyilvánosságot. A tárcavezető kifejtette: két élve elfogott PKK-s elmondása szerint a barlang őrzéséért felelős társuk a művelet kezdetekor ölte meg a török állampolgárokat. Tizenkét ártatlan és fegyvertelen török állampolgárt gyilkoltak meg – tette hozzá Akar, aki egyértelműnek tartotta az összefüggést a katonai művelet és a kivégzés között. A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy súlyos csapást mértek a PKK állásaira a térségben, amelyet ellenőrzésük alá vontak, majd hozzátette, a művelet során három török katona meghalt, további három megsebesült, a török egységek a PKK 48 emberével végeztek, kettőt pedig élve fogtak el.