2024. március 29., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Mészároltak a Vörös Ördögök

Premier League-rekordot beállítva, 9:0-ra kiütötte a Manchester United a Southamptont az angol élvonal 22. fordulójában. A találkozón a VAR ismét számos kritikát kapott, de Mike Dean játékvezető sem állt a helyzet magaslatán. Az MU sikere megérdemelt, a KO viszont nem jött volna össze a VAR nélkül: amit a Vörös Ördögöknek megadott a videobíró, azt a vendégektől elvette. A Southamptont irányító Ralph Hasenhüttl tavaly a Leicestertől kapott kilencet, így ő lett az első vezetőedző a PL történetében, aki kétszer is ekkorát égett. A fordulóban a Farkasok 2:1-gyel felülmúlták a két kiállítással sújtott Ágyúsokat.

Olaszországban a Coppa Italia elődöntőjében Inter–Juventus rangadót rendeztek. Az Öreg Hölgy 2:1 arányban diadalmaskodott. A torinóiaknál mindkét gólt az ötszörös aranylabdás portugál, Cristiano Ronaldo szerezte. A kapuban Buffon ünnepelt: az olasz hálóőr 1100. tétmérkőzésén lépett pályára – 1995-ben még a Parma színeiben debütált a felnőttek között. A döntőbe jutás már oda-vissza vágós rendszerben zajlik, így a párharc csak a jövő heti visszavágó után dől el.

Angol bajnokság, a 22. fordulóban: Sheffield–West Bromwich 2:1, Wolverhampton–Arsenal 2:1, Manchester United–Southampton 9:0, Newcastle–Crystal Palace 1:2. Az élcsoport: Manchester City (–2) és Manchester United 44, Liverpool (–1) 40 pont stb. NB I., a 19. fordulóban: Kisvárda–MTK 0:2, Fehérvár–Mezőkövesd 0:0. Az élcsoport: Ferencváros (–1) 43, Fehérvár 33, MTK 29 pont stb. Német kupa, nyolcaddöntő: Kiel–Darmstadt 1:1 (11-esekkel 7:6), Essen–Leverkusen 0:0 (hosszabbítás után 2:1), Borussia (D)–Paderborn 2:2 (h. u. 3:2), Werder–Greuter Fürth 2:0. Olasz kupa, elődöntő: Inter–Juventus 1:2. Spanyol Király-kupa, negyeddöntő: Almería–Sevilla 0:1.