2024. március 29., péntek

A hideg időszakban csakis téligumival közlekedjünk!

Ha beköszönt a téli időjárás és a hőmérséklet 7 Celsius-fok alá süllyed, akkor javasolt és indokolt, valamint kötelező is a téligumi használata a járműveken. Ezt követelik meg tőlünk a közúti közlekedésben a törvényes előírások és az anyagi biztonságunk, de leginkább a saját és mások testi épségének és biztonságának megőrzése. Minden érv amellett szól, hogy a járműtulajdonosnak mindenképpen érdemes októberben, de legkésőbb november elejéig felszereltetni a téli gumiabroncsokat a járművére, mert ezt csak a javára válik.

A hatályos közlekedési törvény értelmében ugyanis Szerbiában november elseje és április elseje között kötelező a téli felszerelés használata. Eszerint havas, jeges és csúszós úttesten csakis olyan négy téligumival felszerelt járművel lehet közlekedni, amely bordázatának legalább négy milliméter vastagságúnak kell lenni. A jármű csomagtartójában emellett tartani kell hóláncot, amit kötelező felszerelni a két első kerékre, amennyiben ezt közlekedési tábla jelzi az adott útszakaszon. Egyébként lakott területen nem kötelező a hólánc használata, viszont engedélyezett minden más útszakaszon, hogyha havas az úttest. A törvényes rendelkezések pedig keményen büntetik a téligumi, illetve a téli felszerelés hiányát vagy hiányosságát. A rendőrség ugyanis emiatt magánszemélyekre 6000 és 20 000 dinár közötti bírságot szabhat ki, a jogi személyek esetében viszont 100 000 és 800 000 dinár között büntetést állapíthat meg. A rendőr emellett az adott járművet kitilthatja a közúti forgalomból is. Mindenkinek fontos tudni, hogy közúti baleset esetén a téligumi nélküli jármű tulajdonosa köteles kifizetni minden okozott kárt, ami akár több millió dinár is lehet.

A jogi és anyagi következmények mellett azonban sokkal fontosabb a személyi és menetbiztonság, valamint a jármű irányíthatósága a közúti közlekedésben, amihez pedig elengedhetetlen a jó minőségű és műszakilag hiánytalan téligumi. Lehet, hogy kevesen tudják, de amikor a külső hőmérséklet 7 Celsius-fok alá süllyed, a nyárigumi sokkal nehezebben éri el a megfelelő tapadást, illetve merevebbé és ridegebbé válik. Ez a merevség a tapadásban, irányíthatóságban és az úttartásban egyaránt megmutatkozik, és ami talán a legfontosabb, megnöveli a féktávolságot is. Télen a nyárigumival közlekedő autó féktávolsága azonos sebességnél több méterrel megnő, a téligumival felszereltekéhez képest. Az interneten sok olyan, a szakemberek által készített videó megtekinthető, amelyben azt mutatják be, hogyha csak a két hátsó keréken van nyárigumi, már akkor havas úton 50 km/h sebességnél 1–2 autóhosszal nő a féktávolság, 100 km/h sebességnél ez már 6–7 autóhossz is lehet a csakis téligumival felszerelt autóhoz képest. És jól tudjuk, hogy a közúti közlekedésben néhány centi is sokat számít, hogy elkerüljük az ütközést és ezzel a személyi sérülést, valamint az anyagi kárt. Ezt kifejezetten érvényes a ködös és zimankós időszakban, amikor sokszor elég rosszak a látási viszonyok. A jármű sokkal jobban kormányozható téligumival a jobb tapadásnak köszönhetően, ezért kisebb a valószínűsége a megpördülésnek és a kicsúszásnak is. A statisztikák szerint egyébként is télen háromszor annyi baleset történik az időjárás miatt az utakon, mint nyáron. Az úton lévő hó pedig különben is duplájára növeli a féktávolságot, a jeges felületen ez akár hétszeresére is emelkedhet. Mindezt nyárigumi használatával tovább tetézni mérhetetlen felelőtlenségnek számít.

Az aszfalt hőmérséklete nagyban befolyásolja a gumiabroncsok teljesítőképességét. A téligumi anyaga magas szilika tartalmú, a nyárinál lágyabb gumikeverék, ezért a hideg, 7 Celsius-fok alatti aszfalton sem válik merevvé, rugalmatlanná, nem veszít a tapadásából. A nyáron használt autógumik a hidegben rideggé, merevvé válnak, így nehezen, vagy egyáltalán nem képesek arra, hogy a téli útburkolaton megfelelő mértékben tapadjanak. A téli abroncsok futómintázata egyébként is sokkal mélyebb és több bemetszést tartalmaz a megfelelő tapadás elérése érdekében. A mély barázdák a felgyülemlett csapadékot könnyen el tudják vezetni.

Feltetette-e már autójára a téligumit?

 

Igen, még a törvényes határidő előtt: 65 (37%)

A napokban fogom: 23 (13%)

Majd ha az időjárási viszonyok megkövetelik: 16 (9,1%)

Nem, mert négy évszakos gumit használok: 39 (22,15%)

Nincs autóm: 33 (18,75%)

A biztonságos közlekedéshez és az autó megfelelő stabilitásához viszont nem elég csak az, hogy mind a négy kerékre felszereljük a téligumit, hanem annak műszakilag is megfelelőnek kell lennie. Ezért érdemes a szezon előtt leellenőrizni az állapotát. Ha megkopott a bordázata és az négy milliméternél kisebb, akkor érdemes lecserélni, mert a hatékonysága ezzel már jelentősen csökken és elégtelen az optimális teljesítményhez. A gumicsere nem olcsó mulatság, mert a gumiabroncs ára darabonként néhány ezertől több tízezer dinárig terjedhet, de a vezető és utasainak biztonsága és élete miatt nem kétséges, hogy érdemes-e megtenni. A gyártók szerint a téligumi körülbelül tíz évig nyújtja az optimális szerkezeti és anyagkeverék tulajdonságokat, utána cserélni kell. Ennél azonban vegyük számításba a saját használati szokásaink szerinti elkopási időt, ami általában 3–7 év, vagyis a gumiabroncs előbb elkopik. A vásárláskor azonban érdemes odafigyelni, hogy a téligumi gyártásától számított idő a megvételkor lehetőleg ne haladja meg a három évet. Ez a gumiabroncs oldalán látható DOT számból leolvasható, aminél első két szám a gyártás hetét, míg a második két szám az évet jelöli. Sokan próbálják a nyári- és a téligumi vásárlásának költségét négy évszakos gumi vásárlásával csökkenteni. A szakemberek szerint azonban a négy évszakos gumi sem télen, sem nyáron nem tudja a szezonális abroncsoktól megszokott optimális teljesítményt nyújtani.

Mindenesetre a hideg időszakban csakis téligumival felszerelt járművel közlekedjünk a személyi és a közlekedésbiztonság érdekében is! Ha eddig nem cseréltük le az autónkon a gumiabroncsot, tegyük meg minél előbb, mert csak a javunkat fogja szolgálni a zimankós időszakban! Legyünk elővigyázatosak és vezessünk óvatosan!