Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ „Kerek a káposzta, csipkés a levele…” címmel közösen szervezi meg a XXVIII. Hagyományaink Ünnepét február 28-án 15 órától.
Vajdaság
Žarko Mićin polgármester a városházán látta vendégül a Ruszin Nemzeti Tanács képviselőit a Ruszin Művelődési Központ fennállásának 80. évfordulója alkalmából. A találkozón jelen volt Maja Čeremidži...
Hétfőtől a Trans-Jug vállalat 5-ös autóbuszának (Kisbajmok–Braće Radić utca–Sándor) útvonala a Belgrádi úton közlekedik, tájékoztat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a vállalat.
A járat...
Február 27-én, pénteken 19 órai kezdettel az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör színpadán láthatja a közönség a Jövőre veled ugyanitt 2. – A legenda folytatódik című, kétfelvonásos romantikus vígjátékot a kecskeméti Csillagfény Produkció előadásában.
A hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület a falu egyik legfontosabb közösségépítő és hagyományőrző szervezete. 1992-ben alakult, majd 1994-től vált működése hivatalossá.
A mezőgazdasági támogatási lehetőségekről tartottak lakossági fórumot csütörtökön a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon épületében, ahol Juhász Attila, a Szerb Köztársaság Mezőgazdas...

