2024. március 29., péntek

Az egyetlen észszerű döntés

A fehérorosz válság miatt Szerbia lemondta külföldi katonai gyakorlatait
Az idén már nem tart Szerbia hadgyakorlatot a nemzetközi partnerekkel (Beta/Archív)

Egyre több a reakció annak a hazai bejelentésnek a kapcsán, melynek értelmében a Szerbiai Katonaság felfüggeszti a részvételét minden közös nemzetközi hadgyakorlatban az Európai Unió figyelmeztetését követően. A szerbiai döntést Aleksandar Vulin védelmi miniszter jelentette be, miután Brüsszelből olyan üzenetek érkeztek Belgrádba, hogy Szerbiának tartózkodnia kellene a Fehéroroszországgal közös gyakorlatok megtartásától.

Mint megindokolták, Fehéroroszországban nehéz politikai helyzet alakult ki a lezajlott elnökválasztások után, az ellenzéki tüntetések és a polgárokkal szemben gyakorolt túlzott erőszak következtében. Vulin azt mondta, Szerbiára hatalmas nyomás nehezedik az Európai Unióból, ezért azt a döntést hozta meg, hogy a szerb katonaság egyetlen hadgyakorlatban sem vesz részt, legyen szó bármelyik partnerországról.

A hivatalos Moszkva nem a nyugati államok által Szerbiára gyakorolt nyomás eredményeként tekint arra a döntésre, melynek értelmében az idén Szerbia nem vesz részt nemzetközi hadgyakorlatokban, jelentette ki csütörtökön Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal sajtófelelőse. Mint arra emlékeztetett, Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonos beszélgetést folytatott, azon azonban nem esett szó a katonai együttműködés szóban forgó formájáról és a gyakorlatok kapcsán beállt változásokról – számolt be a sajtófelelős. Mint mondta, semmi sem változott a két ország között, Moszkva tiszteletben tartja a szerb védelmi minisztériumnak a döntését.

Az észak-atlanti szövetség egy magát megnevezni nem kívánó diplomatája az újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a NATO nem tervezett közös akciókat a következő hónapokban Szerbiával, de továbbra is következetesen kiáll az együttműködés folytatása mellett elsősorban a régió stabilitásának és biztonságának a szavatolása érdekében. Az Amerika Hangja beszámolója szerint nem érinti a következő hat hónapban a döntés a NATO és a Szerbia közötti stratégiai együttműködést. Az észak-atlanti katonai szervezet továbbra is érdekelt viszont a kapcsolatok építésében Szerbiával – állapította meg a diplomata.

Logikusnak nevezte a szerbiai védelmi tárca által meghozott döntést Ana Pisonero, az Európai Bizottság sajtófelelőse. Mint közölte, Belgrád elkötelezte magát az európai integrációs folyamat mellett, stratégiai fontosságú kérdésként kezeli az ország az európai közeledés politikáját, mellyel bizonyos kötelezettségeket is felvállalt. Ezekből a kötelezettségekből adódik, hogy adott esetekben Szerbiának is az uniós külpolitikával összhangban kell reagálnia – húzta alá Pisonero. Üdvözölte a minisztérium döntését, melynek értelmében az ország katonasága nem vesz részt a következő fél évben Fehéroroszországgal közösen szervezett katonai gyakorlatokban. A sajtófelelős megfogalmazása szerint Szerbia az integráció előrehaladásával folyamatosan az Európai Unió külpolitikájához kell hogy igazítsa saját lépéseit a harmadik országokkal szemben, ez a természetes útja a csatlakozásnak.

Az elemzők sem találták rossznak a védelmi tárca által elfogadott döntést. Vladan Živulović, a Szerbiai Atlanti Szövetség elnökének értékelése szerint segíti az ország helyzetét az a döntés, melynek értelmében tulajdonképpen elmaradnak az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közösen tervezett akciók. Úgy fogalmazott, teljesen logikátlan is lenne, ha most Szerbia katonai együttműködést valósítana meg Minszkkel, miközben korábban aláírta azt az uniós határozatot, mely a fehéroroszországi választásokkal kapcsolatban fogalmazott meg komoly aggályokat. Nem lehet gyakorlatozni a lengyel határ közelében Fehéroroszországgal közösen, mert az voltaképpen azt jelentené, hogy az ország legitimitást kíván adni annak, amit korábban maga is elítélt egy nyilatkozat aláírásával – magyarázta álláspontját Živulović.

Az ország katonai semlegességét védelmezi voltaképpen az összes gyakorlat lemondása – állapította meg Nemanja Starović politikai elemző. Szükségszerű volt ennek a lépésnek a megtevése, ugyanakkor ez volt az egyedüli lehetséges megoldás a kialakult helyzetben, állapította meg. Fehéroroszországban politikai válság alakult ki, melynek következtében megromlottak a szomszédos országokkal kialakult kapcsolatok is, így a NATO és az EU tagállamaival is lényegesen rosszabb lett a kommunikációja ennek az államnak. Szerbia évek óta folytat katonai gyakorlatokat fehérorosz partnereivel, de a jelen körülmények között egy ilyen lépésnek a meghozása mutatkozott indokoltnak – jelentette ki Starović.