Június 12-én kezdődött a fürdőidény az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont szabadtéri medencekomplexumában. Bizonyos infrastrukturális újítások mellett egy defibrillátor is helyet kapott a bejáratnál – ez az orvosi eszköz elektromos áramütés segítségével állítja helyre a szívritmust. Minden hétvégén az Óbecsei Egészségház ügyeletes egészségügyi dolgozója nyújt segítséget szükség esetén.
– Az Óbecsei Egészségház igazgatónőjével folytatott beszélgetések során arra a megállapításra jutottunk, hogy hétvégente, amikor a leglátogatottabb a szabadtéri medence, ügyeletben kell alkalmazni egy egészségügyi dolgozót 10-től 18 óráig. A helybeliek mellett a környező településekről is érkeznek fürdőzők, gyakran kisgyermekes családok és idősebb személyek is – mondta Milan Onjin, a sportközpont igazgatója.
Az új zuhanyzók és mellékhelyiségek mellett elkészült egy kisebb focipálya is, valamint a világítás is megoldódott a teniszpályákon, amelyek szintén a sportközpont komplexumához tartoznak. A beruházás – vagyis a világítási rendszer, a reflektorok és a kivitelezési munkák – értéke mintegy 400 ezer dinár; 24 új LED-reflektort szereltek fel. Az említett pályákat május 10-e óta használhatják a polgárok.
A sportközpont igazgatója hozzátette azt is, hogy befejeződött a sportcsarnok légkondicionáló berendezéseinek éves karbantartása, így a létesítményt használó sportolóknak nem kell aggódniuk a helyiség hőmérséklete miatt.
Az óbecsei sportközpont szabadtéri medencekomplexuma nagyjából 800 személy befogadására alkalmas, egy olimpiai medence és három, geotermális vízzel feltöltött kismedence várja a fürdőzni vágyókat. A bébimedencét néhány évvel ezelőtt újították fel.

Nyitókép: Az óbecsei szabadtéri medencekomplexum területén június 12-e óta várják a fürdőzőket (Fotó: Kancsár Izabella)