Az Egyesült Államok által az orosz Lukoil és Rosznyeft olajtársaságok ellen bevezetett szankciók november 21-én lépnek hatályba – jelentette be Aleksandar Vučić államfő, aki jelezte, hogy a jövő hé...
Gazdaság
A magyar lakosság pénzügyi megtakarítása és nettó pénzügyi vagyona nemzetközi összehasonlításban is magas. A GDP 114 százalékára emelkedett 2025.
A karlócai Szent Arsenije Ortodox Teológiai Középiskolába látogatott el tegnap Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, ahol szerződést nyújtott át az iskolához tartozó diákotthon épületének felújítására. A támogatás értéke 51 millió dinár – áll a tartományi kormány közleményében.
Szerbiában november 1-jétől ismét életbe lép a téli közlekedési rend, amely április 1-jéig marad érvényben. A szabályozás célja, hogy a hideg hónapokban biztonságosabbá tegye a közlekedést, és csök...
Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként Magyarország összes jelentősebb bortermő térsé...
A kereskedők folyamatosan nyomást gyakorolnak a termelőkre és a beszállítókra, s emiatt a héten módosítják a haszonkulcs korlátozására vonatkozó szabályozást – erősítették meg a Tanjug hírügynökség...

