2024. április 18., csütörtök

Nadrágcsizmám térdig nyálkás

A törpeharcsa-lehalászást szeretjük, de elvégzésétől idegenkedünk – A pisztrángsügérrel való állományszabályozás csak a képzelet világában működik – Valóban nem ikra- és lárvapusztító a törp

Kevés olyan kép jelenik meg a közösségi oldalakon, amely egyhangúlag elnyeri a horgászok tetszését. Ezen kevés közé tartoznak a törpeharcsa lehalászását bemutató fotók. Akár tavasszal, akár ősszel történt a művelet. A többnyire élettani körülményektől függően ugyanis ez a két időszak alkalmas arra, hogy a vízben életfeleslegként jelenlevő törpeharcsák állományát jelentősen csökkentsék. Legalábbis ott, ahol foglalkoznak ezzel.

A törpeharcsát – különösen a konyhaképtelen, falánk apraját – a horgász sehol sem szereti. Amikor a sikeres szelektív lehalászások fotóit meglátja, azonnal megállapítja: Nálunk is így kellene! Igen ám, de ezzel bőven van munka, méghozzá nehéz. Ráadásul abban az időszakban, amikor ezt a műveletet illik elvégezni, a vízen tartózkodást sok jóakarattal sem lehet kellemesnek minősíteni. De csinálni kell. Még akkor is, ha nem jár közvetlen haszonnal. Nem?

Rovid lére fogva, és csak érintőlegesen... A törpeharcsa-felesleg kellő körültekintéssel és szakmai jártassággal többféleképpen is értékesíthető. Bennfentesektől hallható, hogy a tizenkét centinél nagyobb egyedekre az olasz a vevő, hiszen élve elszállítja, majd az ország déli részén – ahol tartósan meleg van – megfelelő takarmányon egy év alatt ezek a halak félkilósra nőnek. És ha a törpeharcsa akkora, az olasz piacon drágább a pisztrángnál. Az ujjnyi törpeharcsa se megy veszendőbe, csak éppen az eljárás más, és nem az olasz viszi el. Az apróság ugyanis a szórókra kerül, ahol a vaddisznókkal etetik fel. Mind a törpeharcsák takarmányozásának, mind a vaddisznókkal való feletetésének részleteitől eltekintünk, hiszen így is érthető.

Akik viszont folyamatosan arra panaszkodnak, hogy nálunk ezzel nem foglalkozik senki, azokat emlékeztetjük, hogy a múltban igenis foglalkoztak. A teljesség igénye nélkül említjük, hogy a Ribolovački savez Vojvodine Kft. a fennhatósága alá tartozó Fruška gora-i tavakon alkalmazta a ketreces törpeharcsa-ritkítást. A rossznyelvek szerint csupán azért, hogy a pályázati feltetételeket látszólag teljesítse. Mások szerint valószínűbb, hogy a módszer nem bizonyult eredményesnek. A rossznyelvek viszont kifogásolták, hogy hamar abbahagyták. Csakhogy a ketreces módszert a Muzslya melletti hírneves Cseppeli-tavon is alkalmazták több-kevesebb sikerrel.

Mindkét esetben az volt az alapvető probléma, hogy a kényelmesnek és gördülékenynek semmiképpen sem nevezhető műveletet semmi fejében kellett végezni. Akkor is nehéz volt, ha pályázati pénzeket nyúltak le ennek okán. Egészen más zamata van a történetnek, ha az életfelesleg eltávolítása hasznot hoz a házhoz. Akár közvetlenül, akár közvetve. Márpedig a hazai tájakon kísérletezőknek a pályázaton lenyúltakon túl más nem ütötte a markát. A bánáti pontyparadicsom gondozói viszont – tudomásunk szerint – semmi haszon fejében csinálták.

Vessünk egy röpke pillantást a törpeharcsa-apasztást bemutató fotók alatti kommentekre! Túltengnek azok a megállapítások, amelyek a törparcsát ikrapusztítónak minősítik. Ennek a tengerentúli jövevénynek ikrapusztító hajlama szakmai szinten még nem nyert bizonyítást. Idegen ikrával degeszre tömött törpeharcsagyomor ugyanis még nem látott napvilágot. Ráfogtuk, hogy ikrapusztító, csak éppen figyelmen kívül hagytuk, hogy ez az állítás nem bizonyított. Ugyanakkor bizonyított, hogy a bodorka, a dévérkeszeg, az ezüstkárász... igenis ikrapusztító. És senki sem akarja fejüket venni emiatt. Mert nem tudja, hogy így van. Rossz tanácsadó a nemtudás, veszélyes a tévhit.

Tévhit! Hallottuk, olvastuk, írtuk, meséltük... állítottuk, hogy a törpeharcsa természetes ellensége a pisztrángsügér. De ezt csak a pisztrángsügért kedvelő pörgető horgászok állították, és tőlük nem lehet rossz néven venni, hogy ezáltal kívánták felhozni kedvenc haluk állományát. A gyakorlatban azonban bizonyosságot nyert – halgazdasági és egyéb kísérletek támasztják alá –, hogy a pisztrángsügér nem(!) tizedeli meg a törpeharcsát. A ragadozók közül legtovább a harcsa jár rá az apró törpékre, de csak addig, amíg el nem érik az ötcentis méretet. Azután már az ördögnek sem kellenek. Semennyi pisztrángsügérrel törpeharcsa-állományt eddig még megzabolázni nem lehetett. Ez még a különböző nyavalyáknak sem sikerült, bár azok között van több is, amely igencsak ért a törpeharcsa ritkításához.

Csak futólag mondjuk, hogy a törpeharcsa, különösen az ivadékrajok, sokkal veszélyesebbek a halállományunkra az ikrapusztítóknál. A szülőpár által irányított ivadékraj – az éhes felhő – módszeresen lelegeli a víz táplálékkínálatát, és élelem nélkül hagyja őshonos halaink ivadékát. Ezért kell apasztani állományát, mert ebben a gond, az ikrafogyasztás csupán hangzatos.

A módszeres törpeharcsa-ritkítás kerékkötője tájainkon, hogy semmi sem ösztönzi vízgazdáinkat erre a műveletre. A lehalászottat eladni nem tudják – különösen nem az EU-országaiba –, máshogyan értékesíteni pedig nemigen lehet.

Csak futólag mondjuk, hogy csináld magad! alapon nálunk is nyírják a törpeharcsát. Minden bizonnyal a helyi víz mellett elkötelezett horgászok. Aztán kiterítik a partra, és szedje össze akár az állat, akár a madár. Miközben kövér légynyűvek legelésznek a haltetemeken. Ez is egy megoldás, még ha nem is hoz hasznot a házhoz.