2024. március 28., csütörtök

Elektronikus ügyintézés a Vajdasági Onkológiai Intézetben

A koronavírus-járvány miatt előállt helyzetben a Vajdasági Onkológiai Intézet április 13-ától elektronikus úton szervezi meg az onkológiai bizottságok (konzíliumok) munkáját a páciensek és az ott dolgozók biztonságának, valamint a hatékonyabb munka érdekében.

A páciensek e-mailben jelentkezhetnek az onkológiai bizottság címére, melyben csatolniuk kell a szkennelt beutalót, és a megfelelő egészségügyi dokumentációt, a lakhely címét, és a személyi számot. Azon páciensek esetében, akiket az intézetben kezeltek, elegendő a beutaló, ugyanis a többi lelet az információs rendszerben van. Ha viszont a páciens Vajdaság bármely másik egészségügyi intézményéből érkezik, akkor szükséges a többi egészségügyi dokumentáció is. Amennyiben az onkológiai bizottság úgy dönt, hogy a pácienst személyesen kell fogadnia, akkor arról értesítik, ugyancsak e-mailben – jelentik az intézet munkatársai. Az onkológiai bizottság döntését szintén e-mailben küldik ki a páciens által megadott címre.

A következő bizottságokkal lehet felvenni a kapcsolatot:

Nőgyógyászati onkológiai bizottság: ok.ginekologija@onk.ns.ac.rs

Melldaganatokkal foglalkozó onkológiai bizottság: ok.dojka@onk.ns.ac.rs

Pajzsmiriggyel foglalkozó onkológiai bizottság: ok.stitasta@onk.ns.ac.rs

Vastagbéllel foglalkozó onkológiai bizottság: ok.debelocrevo@onk.ns.ac.rs

Nyirokmirigyekkel foglalkozó onkológiai bizottság: ok.limfomi@onk.ns.ac.rs

Maxillofaciális sebészeti onkológiai bizottság: ok.maksilo@onk.ns.ac.rs

Hisztológiai onkológiai bizottság: ok.mekotkivna@onk.ns.ac.rs

Gastrointestinális onkológiai bizottság: ok.gastro@onk.ns.ac.rs

A kezelés folytatása érdekében kért vizsgálatra a 021 480 5483 és 021 480 5484 telefonszámra kell jelentkezni, vagy az info@onk.ns.ac.rs e-mail-címen. A Vajdasági Onkológiai Intézet minden megkeresésre válaszolni fog, a pácienseket kérik, hogy előzetes jelentkezés nélkül ne jelenjenek meg az intézetben.

A páciensek rendelkezésére állnak pszichológusok is, minden nap 8-13 óra között a 021 480 5486-os telefonszámon.