2024. március 29., péntek

Hasznosan telik a kényszerpihenő

Wischer Johann ZMK-igazgatót kérdeztük a rendkívüli helyzet kapcsán

A jelenleg fennálló helyzet minden intézmény tevékenységében jelentős változásokat hozott, ám ez különösen jellemző mindazokra, melyek elsősorban közönség függvényében tudják folytatni tevékenységüket. Ilyen specifikumai vannak természetesen a színházainknak is. Hogyan tudják kihasználni ezt a „holtidőt”? Akik tehetik, például online sugároznak előadásokat. Azoknak viszont, akik nem rendelkeznek több kamerával felvett archív darabokkal, másként kell hasznosítaniuk a kényszerpihenőt. Ezek közé tartozik a Zentai Magyar Kamaraszínház is. Wischer Johann igazgatót kérdeztük, ők jelenleg mi mindennel foglalkoznak.

– Amint jelentkezett ez a rendkívüli helyzet, az volt az első reakciónk, hogy nem lesz egyszerű... Az utóbbi tíz évben csupán egyszer fordult elő, hogy lemondtunk egy előadást, most viszont ezt kellett tennünk jó néhánnyal. Zentán, Topolyán, Adán, Budapesten, Sopronban, Marosvásárhelyen... olyan szituációba keveredtünk, amilyenbe még soha. Éppen terveztünk egy új próbafolyamatot is, ezt persze így el sem kezdhettük. Ehelyett viszont olyan munkálatokhoz fogtunk, amikre normális időszakban igen kevés az idő, teszem azt, a technikusok rendet raktak, szelektáltak a különböző raktárakban.

Jelenleg csupán ügyeletbe járnak be a munkatársak, másrészt otthon végezzük a pályázatok elszámolását, illetve újak írását 4-5 projekttel kapcsolatban. Ezeket most ideális munkakörülmények között lehet intézni.

Mindeközben a színészeink is kaptak újabb szövegeket, hiszen készülünk a tantermi produkcióra; Nešić Máté rendezésében készítjük Csehov Medve című egyfelvonásosát. Társulatunk tagjai otthon tanulhatják a szövegüket, emellett abban is reménykedek, hogy hamarosan lezajlik a járvány kritikus időszaka, és mielőbb elkezdhetjük a próbákat is. Június 4-re, a nemzeti összetartozás napjára pedig egy verses produkcióval is készülünk, melyet Krizsán Szilvia fog színpadra állítani.

Folynak az egyeztetések a következő évaddal kapcsolatban is. Mindazon előadásokat, melyek most elmaradtak, ősszel pótolni fogjuk, közben az újakat is szervezzük, nagyban folynak a munkatárgyalások. Röviden, mindaz a háttérmunka, ami a színházban folyik, de a néző számára nemigen látható, az teljes gőzzel folyik jelenleg is.

Abban is reménykedünk, hogy a nyári meghívásaink is megvalósulhatnak, többek között Komlón, Szarvason és Gyulán. Bízunk benne, hogy ez a krízis június elsejéig lecseng, és utána megtartják majd a nyári fesztiválokat.

Bízzunk pedig elsősorban abban, hogy ez a járvány mihamarabb elszáll a fejünk felül – addig is maradjon mindenki otthon, azt javaslom!