2025. június 22., vasárnap

Búzafelvásárlással segítene az állam a termelőknek

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter ma közölte, hogy az állam a Köztársasági Árutartalékok Igazgatóságon keresztül felajánlja a búza felvásárlását a termelőknek, tonnánként 23 ezer dináros, adó nélküli áron.

A Požarevacon megtartott megbeszélés után, amelyet a Stig Földműves-egyesület kezdeményezett, elmondta, hogy ez az ár a jelenlegi maximum, amit felkínálhatnak és ezzel azt az üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy az állam kiáll a gazdák mellett, emellett így kívánják biztosítani a termelők támogatását a bizonytalan piaci viszonyok és a csökkenő kereslet közepette.

A minisztérium közleménye szerint a megbeszélés témája a gabonapiacon kialakult aktuális helyzet, valamint az állam idei búzaterméssel kapcsolatos intézkedései voltak.

– Az egyesület képviselői úgy értékelték, hogy a bejelentett beavatkozás fontos jelzés a földművesek számára, és lépés a piac stabilizálása felé. Glamočić miniszter bejelentette, hogy szeptemberben közzéteszik a termelést érintő támogatások tervezetét, valamint hogy mely számlák lesznek elszámolhatóak, hogy a termelők időben tervezhessék tevékenységeiket. Külön kiemelte, hogy a támogatott hitelek már az új év elején elérhetők lesznek, még a vetés előtt, ami jobb felkészülést és pénzügyi stabilitást biztosít majd a termelőknek – áll a közleményben.

A közbeszerzést az elkövetkező napokban teszik közzé, és a közeljövőben folytatódnak az egyeztetések az egyesületek és a termelők képviselőivel a hosszú távú és stabil megoldások kidolgozása érdekében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A minisztérium tonnánként 23 ezer dináros, adó nélküli felvásárlási árat kínál (Fotó: Ótos András felvétele)