2024. március 29., péntek

Közös projektumok

Együttműködési szerződést írtak alá az újvidéki Gazdasági Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem képviselői

Az újvidéki Gazdasági Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem képviselői csütörtökön együttműködési megállapodást írtak alá a Gazdasági és Igazságügyi Jogi Kar szabadkai kihelyezett tagozatának székházában. Dr. Marko Carić, a Gazdasági Akadémia rektora és dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja írták alá az együttműködési szerződést.

Dr. Marko Carić és dr. Görög Márta aláírják az együttműködési szerződést (Fotó: Szalma Brigitta)

Dr. Marko Carić és dr. Görög Márta aláírják az együttműködési szerződést (Fotó: Szalma Brigitta)

– Ez a partnerségi megállapodás kiterjed az oktatói és kutatói cserére, a közös kutatásokra és konferenciákra. Ennek a reményében írtuk alá a mai együttműködési megállapodást. Fontos számunkra az, hogy a partnereinkkel közös célkitűzéseket tudjunk megfogalmazni. Ezt a partnerséget az is segíti, hogy az intézmények nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, tehát minden feltétel adott a jövőbeli sikeres együttműködéshez. A mi jogi karunkon jelenleg 2200 hallgató tanul, és közöttük sok a külföldi hallgató. Bízom abban, hogy ezen szerződés keretében olyan kutatócsoportok fognak megalakulni, amelyekben mindkét fél képviseltetni fogja magát. Ez a lehetőség természetesen valamennyi hallgatónk számára nyitott – nyilatkozta dr. Görög Márta.

Dr. Marko Carić elmondta, hogy a Gazdasági Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem közötti megállapodásnak köszönhetően megvalósulhat az egyetemi tanárok és hallgatók cseréje, közös projektumokon, tudományos publikációkon dolgozhatnak, közös konferenciákat szervezhetnek.

– Megpróbáljuk a legtöbbet kihozni ebből az együttműködési megállapodásból. Az egyik fontos pont az, hogy a magyar anyanyelvű hallgatóinknak minél több magyar nyelvű előadást biztosítsunk. Az Újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitásnak hét egyetemi kara van csaknem négyezer hallgatóval. Az együttműködési megállapodás a Gazdasági Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem mindegyik karára kiterjed – emelte ki a rektor.

Dr. Mirko Kulić, a Gazdasági és Igazságügyi Jogi Kar dékánja hozzáfűzte, hogy a diákcserének köszönhetően a magyarországi hallgatók Szerbia jogrendszerével, a szerbiai hallgatók pedig Magyarország jogrendszerével ismerkedhetnek meg. Az együttműködés első lépéseként a szerződés aláírása után dr. Görög Márta előadást tartott a polgári jog fejlődési irányairól Magyarországon. A Gazdasági és Igazságügyi Jogi Kar szeptemberben egy tudományos konferenciát rendez, amelybe szeretnék bekapcsolni a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar tanárait.