A feljutás a cél Kishegyesen

Interjú Baranyi Bélával, az Egység edzőjével

Fehér Miklós

2020. február 10., 19:34

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A kishegyesi Egység remek teljesítményére tavaly figyelt fel a Magyar Szó. Az 1913-ban alakult labdarúgóklub jelenleg a Topolya–Kishegyes községi ligában versenyez. Az idény előtt a vezetőség egyértelműen a följutást vette célba, az eddig látottak alapján erre minden esély megvan. Az Egység felnőttcsapatánál Baranyi Béla az edző, a tavaszi folytatáshoz közeledve őt kérdeztük a csapat teljesítményéről.

Baranyi Béla (Tóth Tibor felvétele)

Baranyi Béla (Tóth Tibor felvétele)

A szezon előtt nagy célkitűzései voltak a klubnak. Mit sikerült ebből megvalósítani?

A nyolc mérkőzésből hatot megnyertünk, egy döntetlennel végződött, egy pedig vereséggel zárult. Az egyetlen pofont a listavezető Tomislavcitól kaptuk. Az idény felénél 19 ponttal a második helyen állunk, 2 ponttal lemaradva az első helytől. Tavasszal újra nyolc meccs vár ránk, viszont hazai pályán küzdünk meg a listavezetővel, ez mindenképpen előny számunkra, akár a feljutás is meglehet. Nagyon sok tényező közrejátszik a ligában, így garantálni nem tudjuk az eredményt, de látva azt, hogy milyen sikeresen erősítettünk a csapaton az elmúlt időszakban, reális az elvárás. A kishegyesi közönség megérdemel egy szabadkai ligás együttest.

Kik alkotják az Egység gárdáját?

Sajnos a rutinos kapusunk katonai kötelezettségei miatt féltávnál elhagyta a csapatot, a többi játékos azonban itt maradt. A keret már így is elég erős, egyforma képességű futballisták, akiket bármikor bedobhatunk a mély vízbe. Mindenképpen örömteli, hogy szinte minden mérkőzésen heten-nyolcan ülnek a kispadon is.

Az elsőségről tavasszal a Tomislavci elleni egymás közti csata dönthet, vagy inkább az, hogy a „kisebbek” ellen ki szerez több pontot?

Az Egység csapata

Az Egység csapata

Hazai pályán nem szabad pontokat veszíteni, idegenben pedig a lehetőségeinkhez mérten jól kell szerepelnünk. A szenttamási Mladost Radost esetében még kérdőjelek vannak, vagy élve marad a klub, vagy megszűnik, de az is előfordulhat, hogy egyesülnek a Srbobrannal. Ha ez megtörténik, akkor nekünk csak a Tomislavcival kell törődnünk, mert egyelőre a Mladost is versenyben van a bajnoki címért.

Az elmúlt években a TSC-nek köszönhetően egy elég erős mecenatúra alakult ki a vajdasági futballkluboknál. Érezhető-e bármiféle változás a kishegyesi Egység háza táján?

Természetesen. 2018 nyarán írtuk alá a szerződést a TSC labdarúgó-akadémiájával. A szerződésben felsorolt támogatások mindegyikét megvalósították a topolyaiak. Évi hatvanezer dinár értékben kapunk tőlük segédeszközöket: labdákat, bójákat, megkülönböztető mezeket, minden olyasmit, ami egy normális minőségű edzés megtartásához szükséges. Ezenkívül két utánpótlásedzőnk fizetését állják, valamint ígéretet kaptunk arra is, hogy hamarosan műfüves pályát hoznak létre itt Kishegyesen. Az edzésprogramot a TSC írja elő számunkra, ez alapján dolgozunk, és elmondhatjuk, hogy szépen, fokozatosan fejlődnek a gyerekek. Persze, vannak esetek, amikor a fiatalok túlterheltek, mert az iskola mellett különórákra, csoportos foglalkozásokra járnak, de törekszünk a minél jobb munkára. A legkisebbek, a 6–12 éves korosztály folyamatosan futballtornákon játszik, a 12–15 évesek pedig bajnokságszerűen versenyeznek. Egyértelmű, hogy ha feltűnik nálunk egy nagy tehetség, akkor a TSC labdarúgó-akadémia előnyt élvez minden klubbal szemben, hiszen ez egy focista életében a következő lépcsőfok. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzat segíti a klubunk működését, anyagi támogatást kapunk tőlük, ráadásul magánvállalkozók is vannak az egyesület háza táján. Ennek köszönhetően új festést kaptak a környező épületeink, 250 műanyag ülőhelyet szereltünk a fedett lelátókra, megoldottuk a fűnyírás és a pályalocsolás kérdését is. Ezek olyan apróságok, amiket egyszerűen meg kell csinálni, az i-re a pontot pedig a följutás tenné fel.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége