2024. április 18., csütörtök

Az internetfelhasználók egyharmada gyermek

Közösen a jobb internetért mottóval holnap világszerte megemlékeznek a biztonságos internet nemzetközi napjáról. Ezt a napot azért szentelték a témának, hogy rámutassnak az új technológiák pozitív oldalára, és azok felelősségteljes használatára. 2004-es bevezetése óta több mint 150 ország csatalkozott a nap megünnepléséhez. Idén a gyerekekre irányítják a figyelmet, hiszen az ő biztonságuk a legveszélyeztettebb.

Az internet eredendően nem rossz (Fotó: Pexels)

Az internet eredendően nem rossz (Fotó: Pexels)

A Danas napilap emlékeztet, hogy az UNICEF egyik felmérésének eredménye azt bizonyítja, hogy az internetfelhasználók egyharmada gyermek, akik a személyi adatvédelmet, a magánszféra megsértését, a kommerciális jellegű visszaéléseket illetően a legsérülékenyebb kategória. A gyerekek nagy érdeklődést mutatnak az új technológiák iránt, és egyre fiatalabb korban kerülnek az internettel kapcsolatba, ezért is vannak jobban kitéve a negatív hatásoknak. A 4-8 évesek kb. 10 százaléka nem használ digitális berendezéseket, de vannak olyanok is, akik 3 éves koruk előtt csatlakoznak az internetre. Fiatal koruk miatt ezeket a gyerekeket digitális bennszülötteknek (digital natives) nevezik egyre gyakrabban angol nyelvterületen.

A legfiatalabbak általában videó- és fotótartalmakat keresnek a világhálón, és ha azt vesszük alapul, hogy az iskolás korosztály 80 százaléka videojátékozik, akkor egyértelmű, hogy a digitális technológia alakítja kommunikációs és társalgási énjüket. Épp ezért nagyon fontos felkészíteni a gyerekeket arra, hogy a modern kor kihívásaival minél előbb tisztában legyenek.

A fejletlen és szegény régiókban a gyerekeknek nincs lehetőségük ilyen korán elmélyülni a korszerű technológia világában, és az angol nyelvet sem sajátítják el oly könnyen. Épp ezért a különbségek még szembetűnőbbek a felnövekvő nemzedékek között, mint korábban.

Szakemberek szerint rendkívül szükséges a szülők, a tanárok és az ipar érintettjeinek együttműködése  a digitális tudat alakításában. Az internet eredendően nem rossz, hanem felelősen, kritikusan és kreatívan kell hozzáállni, üzenik a szakemberek a nemzetközi nap alkalmából.

Tatjana Matić, a kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs minisztérium államtitkára a Tanjugnak kijelentette, hogy holnap nyilvános vitát tartanak az internetfüggőségről. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy 27 szerbiai egészségházban mintegy 150 egészségügyi dolgozót kapcsoltak be az internetfüggőség kezelésére.