2024. április 20., szombat

Érkeznek Vuhanból a polgárok

Indiában szerbiai állampolgárokat helyeztek vesztegzárba

Négy szerbiai állampolgár érkezett vissza tegnapelőtt este Kínából Szerbiába, a koronavírus terjedése miatt mindannyiukat ellenőrzés alá helyezték az illetékes egészségügyi szervek. Raša Milanov egészségügyi felügyelő a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a négy személyt azonnal a Nikola Tesla Repülőtéren megvizsgálták és nem állapították meg náluk a koronavírus okozta fertőzés egyik tünetét sem. Mint hozzátette, az érintetteket nem helyezik vesztegzárba, azaz nem korlátozzák őket mozgásszabadságukban, ám 24 órán belül kötelesek jelentkezni az illetékes járványügyi szolgálatnál.

Ivica Dačić külügyminiszter az SZRTV hírösszeállítása szerint azt mondta, hogy a Kínából Szerbiába érkező polgárok közül egy Vuhanban járt, ám hozzátette, semmi nem utal arra, hogy hordozná a koronavírust. Összesen öt szerbiai állampolgár tartózkodott Vuhanban, egy visszautazott Szerbiába, egy nem hajlandó elhagyni a várost, három pedig várja, hogy evakuálják – valószínűleg francia segítséggel –, közölte Dačić.

Közben az indiai sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy több szerbiai állampolgárt is vesztegzárba helyeztek az említett országban. Egyikük, egy férfi, felesége társaságában Kínából érkezett Delhin át Goába, ahol a koronavírus okozta betegség tüneteit vélte magán felfedezni, ezért orvost keresett fel. A férfi és felesége vérvizsgálatának eredménye ma készülhet el, véli tudni a Večernje novosti belgrádi napilap. A másik két szerbiai állampolgár, akit Indiában karanténba helyeztek, egy orvostanhallgató és édesanyja, ők egyébként Vuhanban élnek. Az egyetemista állítólag már Indiába érkezését követően, január 13-án, tapasztalta magán a fertőzés jeleit.